Irak 2003-as megszállása, Szaddam Huszein és a BAATH párt uralmának megdöntése egy nagyarányú megtorlás kezdete lett mindazok ellen, akik kisebb vagy nagyobb posztokat töltöttek be a régi rezsimben. Hamarosan a legalsó szinten levő funkcionáriusok, az állami alkalmazottak és hétköznapi polgárok is üldözötté váltak - különösen, ha szunniták voltak. (Az első "szabad" választásokig amerikai katonai közigazgatás volt Irakban. Egy rendelettel minden volt BAATH párttagot elbocsátottak állásból. Ez egy igen átgondolt döntés volt: pl. pillanatokon belül kriminális orvoshiány keletkezett az iraki kórházakban...a ford.)
A választásokon uralomra kerülő Nuri al-Maliki siita blokkja szüntelenül nyílt diszkriminatív politikát folytat a szunniták ellen. Több tisztogatási hullámban távolították el a szunnita vallási irányzatot követőket az államapparátusból, a hadseregből, rendőrségből és a titkosszolgálatokból. A különböző politikai erők -beleértve a parlamentet is- minden arra irányuló próbálkozása, hogy párbeszédet kezdjenek a nemzeti megbékélésről, megbukott; a kormányzat figyelemre sem méltatta a kezdeményezéseket. A békés demonstrációk pedig egyformán végződtek: tömegoszlatással és szépszámú áldozattal. A tisztogatások, razziák és "elővigyázottsági letartóztatások" olyan méreteket öltöttek, hogy a válaszreakció szükségszerűen bekövetkezett.
Irakban 2013-ban az erőszakos halálesetek száma meghaladta a 9.000-et, 2014. januárjában meg már 1.000-nél is több áldozata van az áldatlan állapotoknak. Az a propaganda-kísérlet, hogy minden áldozatot a külföldi erők ármánykodása és a beszivárgó "Al-Kaida" harcosok számlájára írjanak, csődöt mondott. Ma már világos, hogy az országban polgárháború folyik. Egyre elkeseredettebb jeleget ölt, az ország újabb és újabb körzeteire terjed át, az áldozatok száma nő, s az ország jövőjét illetően egyre csökken a lehetséges megoldások száma.
Irak történelmének igen drámai szakaszát éli, széthullása lassan reálissá válik. Iraki Kurdisztán lényegében már kikerült Bagdad fennhatósága alól és önállónak tekinthető: csaknem minden, egy szuverén államnak szükséges szervezettel, szimbolikával és attribútummal rendelkezik. A biztonsági helyzet Bagdad, Szalah ed-Din, Neinava, Diala tartományokban és egy sor más körzetben rendkívül feszült - a fegyveres összetűzések és terrorcselekmények heti mérőszáma háromjegyű. Legkiélezettebb a helyzet az ország legnagyobb területű tartományában, Anbarban. Tavaly december óta elkeseredett harcok folynak ott a kormányerők - ezeket irakszerte Maliki siíta népfölkelőinek nevezik- és a helyi szunnita törzsek közt,-ezek eddig békés úton igyekeztek a kurdokkal és siítákkal egyenlő jogokat kivívni.
Tavaly december 28-án a hadsereg és a belügy különleges alakulatai végrehajtották a tüntetők sátortáborainak felszámolását célzó soros akciójukat. Fegyverhasználatra is sor került, a demonstrálók közül többen meghaltak. Rákövetkező nap Anbar tartomány egyik parlamenti képviselőjét, aki megpróbált közvetítőként fellépni a Bagdad-szunnita tárgyalások érdekében, képviselői mentelmi joga ellenére letartóztatták, házának ostromakor a képviselő lőtt sebet kapott, testvérét és négy testőrét agyonlőtték. Egy nap múlva sok körzetből kikergették a hadsereget és a rendőrséget, a fegyveres ellenállás kezébe került csaknem egész Anbar tartomány, beleértve közigazgatási központját, Ramadit és Falludzsa városát. Ez utóbbi Irakban szinonimája az "eltökéltség és az ellenállás jelképe" együttesének -az amerikai hadsereg csak másfél évvel a "győztünk Irakban" bejelentés után volt képes bevonulni a városba 400 katonája elvesztése árán.
Függetlenül attól, hogy erősítést küldtek a tartományba (egyes hírforrások szerint 90.000 katonát és belügyest csoportosítottak át oda), s a kormányerők többször megpróbálták bevenni a várost, Falludzsa az ellenállók kezén maradt. Január közepén elkezdődött a város rendszeres ostroma: az elővárosokat blokád alá vették, a lakónegyedeket intenzíven lőni kezdték a tüzérségi- és harckocsizó egységek, a helikopterek is "beszálltak". A civilek közt ennek sok áldozata van, a harci zónát elhagyni azonban nem lehet: a várost a többi provinciával összekötő autópályák hídjait felrobbantották, a többi kivezető utat pedig a hadsereg "meggátolandó a terrorizmus továbbterjedése" jelszóval légmentesen lezárta. A tartomány a humanitárius katasztrófa határára került: Február 06-án Nyikolaj Mladenov, az ENSZ iraki missziójának vezetője bejelentette, hogy a nemzetközi segélyszervezetek sürgősséggel megkezdték a létszükségleti cikkek Anbarba szállítását, az első szállítmánnyal 45.000 emberen tudnak segíteni. Február 09-én Szaleh al-Mutlak, Irak miniszterelnök helyettese felhívással fordult az EU-hoz: sürgősen küldjenek humanitárius segélyszállítmányokat Anbarba.
Irakban április 30-ra tűzték ki a soros parlamenti választásokat, ezek minden valószínűség szerint jelentős változásokat hoznak. Az ország zsákutcába jutott. A parlament működésképtelen, sok képviselő nem vesz részt az üléseken a kormány politikája elleni tiltakozásul, határozatképtelenség miatt meg lehetetlen döntéseket hozni. Mind a mai napig nem vitatták meg az ország 2014-es költségvetését, felfüggesztés állapotában leledzik egy sor más, fontos törvénytervezet is. Életbe vágóan fontos projektek sokasága jóváhagyás és finanszírozás nélkül papíron marad, a kőolajból és földgázból származó hatalmas jövedelmek az USA-ban nyitott bankszámlákon landolnak.
Azt,hogy ezután hová kerülnek ezek a pénzek, Irakban sokan találgatják. Ezért a pénzügyminisztériumnak az a határozata, miszerint semmisnek nyilvánít egy 2013-ban elfogadott törvényt -ez előírta volna, hogy 2014-ben az anyagiak hiánya miatt a tartományok költségvetéséből az ott kitermelt minden barrel olaj után 1-5 dollárt átutalnak a központi büdzsébe- viharos ellenkezést váltott ki a helyi hatalmi szervekből. A tartományok helytartói és tanácsai koordinált intézkedéseikkel nyomást gyakoroltak a kormányra. A hivatalos nyilatkozatok szerint a provinciák vezetői igen elszántak, készek minden törvényes eszközzel megváltoztatni a 2014-es költségvetési tervezetet.
Január 11-ére Divániába (város Kadiszia tartományban) összehívták "Közép-Eufrátesz kongresszusát", ezen az ország öt tartományának gubernátorai vettek részt. Határozatban követelték a "bevételek igazságos elosztását a lakosság számarányának függvényében." Január 25-én Baszrában -az iraki olajkitermelés "fővárosa"- már 8 olaj- és gázkutakkal rendelkező tartomány hivatalos képviselői, valamint a parlament olajügyi bizottsága üléseztek. Másnap Madzsid an-Naszravi, Baszra kormányzója bejelentette, hogy feljelenti a Pénzügyminisztériumot a 2013-as törvény megszegése miatt. Figyelemre méltó, hogy Baszra tartomány (a lakossága színtiszta siíta...a ford.) tanácsa hivatalosan engedélyezett olyan tüntetéseket, amiken elítélték a kormány tevékenységét, valamint azt követelték, hogy állítsák helyre
"ama tartomány lakóinak jogait, amelyik az ország legnagyobb szénhidrogén tartalékával rendelkezik, de életszínvonalban az utolsó."
Sok elemző véleménye szerint Nuri al-Maliki miniszterelnök és az általa vezetett "Törvényesség Állama" blokk tekintélye, befolyása és politikai súlya nagy mértékben csökkent. Az, hogy önkényeskedéssel, általánossá vált korrupcióval, azzal, hogy az ország fővárosában, Bagdadban sem képes fenntartani a közbiztonságot ( a sokszor emberéletet is követelő, "terrorista cselekménynek minősülő" események száma 3 év alatt heti 70-ről 110-re nőtt), a kompromisszumkészség teljes hiányával és ellenfeleinek szűnni nem akaró fizikai megsemmisítésére irányuló kísérletekkel vádolják - mindez igen csökkenti Maliki esélyét, hogy harmadszor is miniszterelnök, s egyben hadsereg főparancsnok legyen.
 |
| George Bush és Nuri al-Maliki |
A jelenlegi hatalom, látva a helyzet számára kedvezőtlen alakulását, komolyan gondoskodik a jelenlegi állapotok fenntartásáról (ezt "folyamatos reformoknak" nevezik), hogy az ellenzék ne kerülhessen uralomra. Az utóbbi időben lázas igyekezettel próbálnak kitörni a krízisből, többek közt olyan úton, hogy meglehetősen váratlan kezdeményezések új generációjával állnak elő.
Többek közt Bagdad hivatalos köreiben azt rebesgetik, hogy szándékukban áll átrajzolni az ország közigazgatási térképét; a tartományok számát a jelenlegi 18-ról 30-ra növelnék. A szándékot egy sor hivatalos bejelentés is megerősítette, ezek közül az egyik (jan.21. - bejelentés 4 új tartomány létrehozásáról) nemcsak Falludzsa önigazgatási egység lakóit, de Anbar provincia vezetőségét is meglepte. Az az álnokság az elképzelésben, hogy egyszerre több legyet is akar ütni egy csapásra, nevezetesen:
-a túlnyomórészt szunniták lakta "lázadó" tartományok szétdarabolásával egyidőben az új részekben megpróbálják hatalomra juttatni azokat a klánvezéreket, akik csatlakoztak a "Szavha" ("Ébredés" - ezt a mozgalmat az USA hozta létre a megszállás kezdetekor: lefizette a sejkeket, hogy törzseik szüntessék be az ellenállást. A "Szahva" tagjai sok iraki szemében árulók és kollaboránsok, egyben a fegyveres támadások "kiemelt" célpontjai.) Gyakorlatilag már megszületett a határozat arról, hogy Anbar, Szalah ed-Din és Nejnava tartományok egyes közigazgatási egységei tartományi rangot kapnak:
4 - 5 közigazgatási egység önálló provinciává alakításával gyöngítenék Iraki Kurdisztán vezetőinek alkupozícióját. Ez a jelenlegi autonómia terület- és lakosságvesztésével járna, ez csökkentené Kurdisztán súlyát és befolyását az ország politikai életében. Nem csak Vaszit, Dijala, Nejnava és Kirkuk tartományok vitatott területeiről van szó, de a "törzsgyökeres kurd" Dahokról és Szulejmaniáról is:
-megváltoztatni az országon belüli erőviszonyokat oly' módon, hogy az újonnan kialakított tartományok vezető beosztásaiba a jelenlegi hatalom embereit ültetik be. A 2013-as helyhatósági választásokon a kormányzó koalíció olyan stratégiailag fontos provinciákban is elvesztette a helytartói széket, mint Bagdad és Baszra, a kormányzói posztoknak felét sem sikerült megtartania, bár bizonyítottan csaltak.
A központi hatalom gyengesége és helyi hatalom önállóságra való törekvései miatt a folyamat lassan ellenőrizhetetlenné válik, és a Maliki által elképzeltekhez képest ellenkező eredménnyel járhat: egész régiók leválása, beleértve az autonómia lehetőségét is (mint pl. Kurdisztán). Nejnava tartomány kormányzója már bejelentette: abban az esetben, ha gyakorlati lépések következnek, s a hivatalos utalások szerint leválasztanak közigazgatási egységeket a tartományból, akkor minden lehetségest megtesz azért, hogy a provincia autonóm terület legyen. Az autonóm területről szóló bejelentés nagyarányú és igen pozitív támogatást kapott, többek közt az olajban gazdag "Délen". Baszra és Mejszan tartományokban már tüntettek is annak érdekében, hogy néhány, olajban gazdag közigazgatási terület megkapja a tartományi rangot; ebben Kurdisztán példáját mintául véve a "Déli Konföderáció" jövőbeni létrehozásának lehetőségét látják.
Gyakorlatilag mára már létrehozták azokat a feltételeket, amik alapján az egységes Irak átalakulhat egy föderatív állammá. 3-4 autonóm területről lehet szó (alapvetően siíta, kurd és szunnita), ezeket törzsi rokonság, vallási azonosság és gazdasági érdekek alapján összefogott tucatnyi tartomány alkotná, s nagymértékben korlátoznák a bagdadi központ hatalmát.
A Nyugat, élén az Államokkal, valamint Irán, Szaud-Arábia, Törökország és kétség kívül Izrael is abban érdekelt, hogy Irak soha többé ne érhesse el a "regionális hatalom" státuszát, s maradjon az olcsón kitermelhető jó minőségű olaj kívülről irányítható exportőrje. Ezekhez az érdekekhez képest az ország feldarabolásának megoldása apróságnak tűnik.
Igen valószínű, hogy Irak állami berendezkedésének és sorsának jövője újra nem Bagdadban, hanem az "igen érdekelt felek" kulisszák mögötti egyeztetésein dől el. Közel-Kelet történelmében jó pár példa akad arra, hogy egy bridzsparti után államok jelentek meg vagy tűntek el a politikai térképről, s ilyenkor a köztük lévő határokat vonalzóval húzták meg. Az elmúlt évtizedekben óriásit lépett előre a technológia, sok minden megváltozott a tudományban, a geopolitikában és geoekonómiában viszont szinte semmi.
A cikket rendelkezésünkre bocsájtotta: Aleksz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése