Angolul azt mondjuk, „Leader”, a menedzserképző szemináriumon pedig „Leadershipnek” hívjuk. Németül fojtott hangon inkább „Führert” mondunk. Akkor inkább nevezzük csak egyszerűen „vezető személyiségnek”, és állapítsuk meg józanul, hogy hosszú idő óta ismét akad Európában egy ilyen. Egy ideológus, történelmi küldetéssel. Valaki, aki messzebbre lát a pillanatnál, túl a napi politikán, nagyobb célt követ, valaki, aki taktikusan megfontolja, milyen gombokat kell megnyomnia ma és holnap ahhoz, hogy holnapután elérjen ehhez a célhoz.Haladó, liberális embernek ezen a ponton ki kell mondania: ez a vezér sajnos nem közülünk való. Nem a polgári szabadságjogok és az emberi jogok elkötelezett harcosa, hanem a másik oldalon áll. Célja egy népies-keresztény elvek talaján nyugvó autoriter módon irányított közösség. Ezt a vezért Orbán Viktornak hívják, ő Magyarország kormányának vezetője.
Orbán stratégiailag ravasz, retorikailag jó, cselekvésben rendíthetetlen, tartalmilag következetes. Valamint túllát Magyarország határain. Ez különbözteti meg őt sokaktól, akik jelen pillanatban az észt osztják Európában. Más politikusoknak, , akik jelenleg a kontinens különböző sarkaiban a nacionalista és populista farvízben úszkálnak, ez nagy megkönnyebbülés. Ideológiailag még kevesebb erőfeszítést kell tenniük, mint eddig. Csupán hátra kell dőlniük, és szítaniuk a mindenkori helyen az aktuális ellenérzést, és hagyatkozhatnak arra, hogy mindez (félelem a jövőtől, vallás, bevándorlás, gazdasági válság) valamilyen módon minden mással összefügg. Pontosan hogyan is? Azt Orbán Viktor tudja. Ő helyettük is gondolkodik.
Egy neves elméleti fórum, az Európai Stabilitási Kezdeményezések (ESI), amely már évek óta azzal foglalkozik, hogy gyorsan felismerje és pontosan értelmezze a kor jelzéseit, a minap megjelentetett egy összeállítást („The Most Dangerous Man in the EU Today“/ A legveszélyesebb ember a mai Európai Unióban címmel), amely összefoglalja Orbán felemelkedését. Manapság csaknem megfeledkezünk arról, hogy a fordulatot követően Orbán még liberálisnak indult, sőt a Liberális Internacionálé alelnöke volt. 2014 nyarán mégis ellentmondást nem tűrően jelentette ki, hogy „Magyarországon nincs helye a liberalizmusnak” – ekkorra már régen hozzáfogott ahhoz, hogy az országot lépésről lépésre saját elképzelése szerint alakítsa át.
Normális körülmények között, Magyarországon kívül ez jóformán senkit sem érdekelhetett volna. Gazdaságilag Magyarország nem játszik jelentős szerepet, kulturálisan pedig inkább magába fordult. Csak a menekültválság tolta az események középpontjába Magyarországot, taktikailag és ideológiailag is. Taktikailag Orbán arra használta a menekülteket, hogy az EU-s intézményeket és a nyugat-európai kormányokat teljes ellentmondásosságukban mutassa be. Ideológiailag pedig ez az egész gittként, egyesítő ellenségképként szolgált a számára. Orbán a célt szentesítő eszközként használta a menekülteket, és ezt gyakran kifejezésre is jutatta: „ez egy lehetőség arra, hogy a nemzeti-keresztény ideológia és gondolkodásmód visszaszerezze a hegemóniát – és nem csak Magyarországon, hanem egész Európában is”.
A kulisszákat e keresztes hadjárathoz már megalkotta. Kívülről azt hallja az ember, mennydörgésszerűen, hogy erre tart a „barbárok inváziója”, és vele együtt az „iszlamizálódás” is. Orbán azt reméli, hogy a félelem mindettől egymás után félredobatja az európai alapelveket – elsőként a nyitott határokat, azután a társadalmi toleranciát és a véleménynyilvánítás szabadságát, majd az emberi jogokat is. Azt állítja, hogy túlélési harcot folytatunk, amelyben csak az marad életben, aki felvértezi magát. Köznapi patriotizmussal (elmegyünk az üzletekbe és magyar árucikkeket vásárolunk), szilárd kereszténységgel, erős biztonsági erőkkel, külföldtől való elzárkózással és belföldön pedig a polgári szabadságjogok korlátozásával.
Orbán nagy tétért játszik! Miként az ESI megfogalmazta: „Európában véget akar vetni a liberális korszaknak”. Szélárnyékában már most is sokan vannak úton, akik szívesen segítenének ebben neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése