Amikor a néma ember megszólal

Világ-Panoráma 2014 12 01 - USA-EU szabadkereskedelmi egyezmény! Mi a cé...

Világ-Panoráma 2014 11 28 - Az orosz térnyerést próbálják megfojtani!

Az osztályharcok kiújulnak – VilágPanoráma

Újra óriási az elszegényedés, ami ahhoz vezet, hogy a nincstelenek és kisemmizettek újra a tőkések ellen fordulhatnak globális viszonylatban.
Világ-Panoráma 2014 11 28 – Az orosz térnyerést próbálják megfojtani! – Újabb és újabb törésvonalak jelennek meg az erőviszonyokban. Most már évtizedek óta folyik az a harc, amit a fejlődő világ folytat azért, hogy ne fejlődőként, hanem egyre inkább fejlettként tartsák számon. Ide tartozik: Kína, India, Brazília, Törökország például. A fejlett világ pedig abban az érdekes helyzetben van, hogy egyrészt szüksége van ezekre az országokra, mint piacra, ugyanakkor azt nem akarja, hogy elérjék azt a fejlettségi szintet, mint ő, hiszen így versenytársakká válnának.
Műsorvezető: Szaniszló Ferenc – Vendég: Hossó Andrea közgazdász

<iframe width="420" height="315" src="//www.youtube.com/embed/XCXY2NRQHuw" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Új Világ, új hatalom - Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadása

Nógrádi György előadásában a rövid huszadik század vége óta eltelt negyed század történéseit elemzi. Következtetése szerint a Szovjetúnió szétesését követően látszólag az USA maradt az egyetlen szuperhatalom, de napjaink történései alapján is jól látszik, hogy Oroszország nem tett le nagyhatalmi ambícióiról. Kína közben globális hatalommá válik, gazdaságilag már most is az, erre reflektálva az USA a Csendes-óceáni térségre koncentrál, és próbál stratégiai szövetséget kiépíteni Kína ellenében. Az EU nem játszik globális szerepet. Summázva: a nagyhatalmak globális stratégiák mentén teszik a dolgukat, a játszma - örök, emberi, - tovább folyik.

Forrás: https://www.youtube.com/channel/UCsT0YIqwnpJCM-mx7-gSA4Q

Az Egyesült Államok hivatalosan is a második helyre csúszott

Nincs mit szépíteni a helyzeten, úgyhogy a legjobb, ha köntörfalazás nélkül kimondjuk: az Egyesült Államok lecsúszott az első helyről. Hivatalosan is. Kína gazdasága a legnagyobb a világon.

Ulysses S. Grant elnöksége óta első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államok nem a világ vezető gazdasági hatalma. A váltás szép csendesen történt, a legtöbben észre sem vették.

A Nemzetközi Valutaalap nyilvánosságra hozta a világ gazdaságára vonatkozó legfrissebb adatokat, amelyből kiderült, hogy az idei évre vonatkozó gazdasági termelés „valós” áruk és szolgáltatások tekintetében 17 600 milliárd dollár lesz Kína, míg 17 400 milliárd dollár az Egyesült Államok esetében.

Csupán 14 évet haladva visszafelé az időben az Egyesült Államok termelése még a kínai háromszorosa volt.

Más összehasonlításban, Kína jelenleg a globális gazdaság 16,5 százalékát adja a valós vásárlóerő tekintetében, míg az Egyesült Államok esetében ez 16,3 százalék.

A mostani gazdasági földrengés csupán egy évvel követte azt a pillanatot, amikor Kína első ízben előzte meg az Egyesült Államokat a globális kereskedelemben.

Kína nem olyan régen változtatott a nemzeti össztermék kiszámításához alkalmazott képleten, hogy az összhangban legyen a nemzetközi gyakorlattal, és a változtatás olyan tevékenységekre is rávilágított, amiket korábban nem számítottak be.

Tévedés ne essék: egy nagy erejű geopolitikai földrengésről van szó.

A történelem során a politikai és katonai hatalom mindig a gazdasági hatalom függvénye volt. Nagy-Britannia először a világ műhelyévé vált, mielőtt a tengerek királynője lett. Ehhez hasonlóan, hatalma is a gazdasági hanyatlást követően kezdett gyengülni. Hasonló történetet látunk Franciaország és Spanyolország esetében is.

Természetesen holnap vagy a jövő héten ez önmagában semmit sem változtat meg, hosszú távon azonban mindent. Legalább 1945 óta egy olyan világban élünk, amit az Egyesült Államok dominál, és sok tekintetben ez már a XIX. század óta így van. Emellett 200 éve, a Waterloo-i csata óta, egy olyan világban élünk, amit két viszonylag demokratikus ország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok ural és amelyek, nyilvánvaló hibáik ellenére, nagyon sokáig az alkotmányos jogok védelmezői voltak.

Forrás: marketwatch.com, idokjelei.hu

Amerika globális béketeremtő múltjának legendája

Nyilvánvaló, hogy felismerték: az egypólusú amerikai világrend az utolsókat rúgja, s hogy a nemzetközi rendszer fokozatosan többpólusúvá válik. Egyes tudós férfiak figyelmeztetnek minket: hamarosan eljön az az idő, amikor visszasírjuk az Amerikai Birodalmat. "Ha az amerikai erő és hatalom meggyengül, akkor vele együtt hanyatlásnak indulnak azok az intézmények és normák, amiket jelenleg támogat és képvisel, azok akár teljes egészében megsemmisülhetnek, amikor megkezdjük az áttérést az új világrendre vagy rendezetlenségre." - írta óvó figyelmeztetésként Robert Kagan, vezető neokonzervatív bölcselő. - "Akár azt is fel- és beismerhetjük, hogy az Egyesült Államok kulcsfontosságú szerepet játszott a jelenlegi világrend megőrzésében, s hogy az amerikai hatalom alternatívája nem a béke és a harmónia, hanem a káosz és a katasztrófa. Pont úgy, mint ahogy a világ kinézett az amerikai rend megjelenése előtt".

Kagan és mások az utóbbi időben élesen kritizálják úgy itthon, mint külföldön Obama adminisztrációjának külpolitikáját: véleményük szerint képtelen ellenállni a damaszkuszi, moszkvai és pekingi amerikaellenességnek. Még keményebben fejtik ki véleményüket, amikor annak a baljós, a világban eluralkodó zűrzavar előjeleire emlékeztetnek, ami állítólag bekövetkezik az amerikai hatalom gyengülése miatt. "Lesz, aki örülni fog az amerikai elrettentő erő hanyatlásának. Azonban akárhol is élnek, ezek az emberek rá fognak jönni, hogy a régi világrendet felváltó új sokkal rosszabb lesz", - vonják le a következtetést az Economist-ban megjelent írásukban annak szerzői. Felhívják a figyelmet arra, hogy "Amerika a régi szép időkkel ellentétben nem kelt félelmet ellenségeiben, barátaiban meg nyugalmat, nem sugároz feléjük szellemi frissességet". Végkövetkeztetésük:

"Az amerikai hatalom félannyira sem rettenetes, mint annak hiánya".

Ezek és a hasonló előrejelzések az általunk ismert világrend közelgő végéről, ami bekövetkezik, ha az Egyesült Államok nem tesz lépéseket Szíria elnöke, Bashar Aszad eltévolítása érdekében, ha nem állítja meg az orosz vezető, Vlagyinir Putyin ukrajnai intervencióját, ha Kelet-Ázsiában nem védi meg szövetségeseit Kínával folytatott területi vitáikban, ha nem állítja le az iráni atomprogramot, ha nem beszéli rá Izraelt és Palesztinát a békére, ha nem...(a lista még sokáig folytatható...a szerző), a józan ész szerint ellentmondásosak, és tisztességtelen feltételezéseken alapulnak.

Amikor ezek a kritikusok a világ stabilitásának régi szép idejére emlékeznek, amit az amerikai egyeduralom biztosított, nem a hidegháború korszakára emlékeztetnek, hanem arra, ami a berlini fal leomlása és azután következett, amit a Szovjetúnió felbomlásának neveznek. Azok az amerikai katonai egyeduralom "arany" évtizedei, amivel világszerte fenntartották a békét, feltételezhetően a végüket járják, s mindez azért történik, mert Barack Obama elnök "hallhatóan töpreng az amerikai hatalom korlátairól", valamint elősegíti az "amerikai bátortalanság erősödése eszméjének" terjedését - ha az Economist folyóirat szóhasználatával élünk. Ez a "bátortalanság" valójában téves jelzéseket küld a világ "rossz fickóinak", arra buzdítja őket, hogy kihívást intézzenek Amerika hatalma és regionális szövetségesei (Közel-Keleten Szaud-Arábia és Izrael, Európában Lengyelország és a balti államok, Kelet-Ázsiában Japán és Korea) ellen, ez pedig idővel új fegyveres konfliktusokat szül. Ennek eredményeként az amerikai kontinensnek sem marad sok választása; vagy bizonyos távolságtartással az USA-tól egyoldalú önvédelmi intézkedéseket hoz, vagy rosszabb esetben az Aszad és Putyin-féle baljós alakokkal lép kapcsolatba. Az Economist még azt is feltételezi, hogy a posztamerikai világban Izrael India és Kína irányába kezd orientálódni.

Próbáljanak meg hasonló gondolkodási módot alkalmazni a közelmúltra is, amikor állítólag a Pax Americana uralkodott a világban, amikor is a hidegháború eredményeként az Egyesült Államok vitathatatlanul győztes világhatalom lett. Akkoriban egy Szaddam Huszein nevű kiskaliberű diktátor készséggel rátámadt Kuvaitra, ezzel demonstratívan kimutatta engedetlenségét az egyetlen megmaradt szuperhatalommal és az általa felállított új világrenddel szemben. Az USA-nak ezért nem volt választási lehetősége, kénytelen volt perzsa-öbölbeli szövetségesei segítségére sietni, katonai erőt bevetni, hogy kiverje az iraki hadsereget Kuvaitból. Az első öbölháború a "kettős elrettentés stratégiájának" proklamációja volt Irak és Irán számára, a régióban az utóbbi szintén az amerikai katonai beavatkozás "várakozó listáján" szerepelt.

Mit ad Isten, az amerikai katonai erőnek ez a hatásos demonstrációja nem tartott vissza egy másik "rossz fiút", a szerb Szlobodan Milosevicset. Rá sem hederített az amerikai diktátumra, a széteső Jugoszláviában polgárháborúval kezdte erősíteni Szerbia hatalmát. Emiatt az amerikaiaknak újra katonai erőt kellett alkalmazniuk - ezúttal a Balkánon, a szerbek ellen. Később az USA hozzájárult Szerbia megcsonkításához, a koszovóiak elszakadásához, bár ez a lépés ellent mondott az Amerika által is támogatott nemzetközi elvnek, ami kimondja a nemzeti államok területi épségének sérthetetlenségét. (Washington ma előszeretettel hangoztatja ezt az elvet Ukrajnával kapcsolatban - a szerző).

Akárhogy' is történt, függetlenül az USA egyeduralmától, hatalmas katonai ereje és diplomáciai nyomásgyakorlási lehetőségei ellenére a Pax Americana arany évtizedeiben az amerikai elnökök képtelenek voltak békét teremteni a Szent Földön (az egyetlen sikeres, Oslóban aláírt egyezmény a kétoldalú - izraeli - palesztin - tárgyalás eredménye volt), nem tudták meggyengíteni Szaddam hatalmát Bagdadaban, valamint az Ajatollahékét Teheránban. Még azt is képtelenek voltak megakadályozni, hogy közvetlenül az USA orra előtt az Egyesült Államok új ellenségei kerüljenek hatalomra - pl. Venezuelában Ugo Csavez.

Azután a szeptember 11-i merényletek megmutatták, hogy az általánosan elfogadott axióma ellenére a hatalmas amerikai katonai fölény (A világ hadügyi kiadásainak bő fele az USA-é volt, plusz néhány jelentős katonai tételt más minisztériumok költségvetésébe tettek át - pl. a nukleáris robbanófejekről az energetikával foglalkozó minisztérium"gondoskodott"...a ford.) nem csak a globális stabilitást képtelen biztosítani, de lehetséges új fenyegetések létrejötte úgy az Államokon belül, mint külföldön, s az USA-nak ismét elhúzódó és igen sokba kerülő háborút kellett kezdenie Afganisztánban, majd Irakban. Van valami erkölcstelen és visszataszító abban, hogy Kagan, az Economist és a dicstelen háborúk más támogatói a tágabb értelemben vett Közel-Kelettel kapcsolatban újra azt kezdik bizonygatni, hogy csak az amerikai katonai erő totális bevetésével lehet visszatartani az agressziót és megteremteni a stabilitás alapjait. Ezeknek a "szakértőknek" - 9/11 után kedvenc erőszakpolitikájuk destabilizálta a Közel-Keletet, megerősítette Irán és siíta partnereinek hatalmát, s közben meggyengítették Amerika katonai és gazdasági erejét - illene bizonyos intellektuális szerénységet tanúsítaniuk.

Azonban ehelyett felszólítják Washingtont, hogy lépjen fel keményen és alkalmazzon katonai erőt az agresszorok elrettentésére és a háborúk megelőzésére, cselekedjen úgy, hogy Baltikum és Délkelet-Ázsia országainak ne kelljen diplomáciai úton egyetértésre jutniuk erős szomszédaikkal, Izraelt meg Delhi és Peking irányába noszogatják. Összességében elmondható, hogy azt követelik Washingtontól: tegyen meg minden lehetséges lépést az ellen, ami az Egyesült Államokat az új, kialakuló többpólusú világrend elfogadására késztetné.

forrás: The American Conservative, USA; Leon Hadar