Az amerikai védelmi miniszternek mennie kellett: „Bizonyos elemek a Pentagonban egy Új Világrendet irányítanak”

Chuck Hagel, amerikai védelmi miniszter egy aljas „Új Világrendre” figyelmeztetett, majd távoznia kellett posztjáról

Akár az Egyesült Államok globális státuszát vagy szuverenitását nézzük, akár a hadigazdaságot vagy a terrorizmus elleni harcot, egyértelmű, hogy a külpolitika főszereplői minden erejükkel az Egyesült Államok érdekeinek elpusztításán dolgoznak. Ennek egyik legújabb példája, hogy miközben megpróbálják meggyengíteni az Iszlám Állam szervezetet, ugyanakkor a Szabad Szíriai Hadsereget, amelynek tagjaiból és támogatásával az IS működik, pénzzel látják el. Hívhatjuk új világrendnek, vagy aminek akarjuk, a tény megmarad, hogy a szabadságot és biztonságot, a józanésszel együtt, feláldozták valamilyen titkos cél érdekében.

Barack Obama azt nyilatkozta, hogy Hagel még októberben közölte távozási szándékát, a New York Timesviszont arról írt, hogy Obama kérte Hagel lemondását. A legtöbb hírcsatorna szerint az Iszlám Állammal szembeni amerikai fellépésben nem értett egyet a két politikus.

Hagel volt az Obama kormány egyetlen republikánus tagja. A volt szenátort 2013-ban nevezték ki posztjára és mindenki azt gondolta, hogy Obama második ciklusának végéig ott is marad.

Kinevezése előtt, még 2009-ben, Hagel állítólag személyesen figyelmeztette Obamát, hogy bizonyos csaló elemek a Pentagonon belül egy „új világrendet” irányítanak.

Ezt a hírt nem egy összeesküvésekre specializálódott online fórumon lehetett olvasni, hanem Bob Woodward, elismert újságíró írt róla a Washington Postban, aminek egyébként a társszerkesztője.

A cikk, Hagelt idézve írja, hogy az akkori szenátor a következőket közölte az elnökkel:

„Egy új világrend időszakához érkeztünk.” 

„Nem mi irányítjuk. Mindent meg kell kérdőjeleznie. Minden feltételezést. Mindent, amit ők, [a katonaság és a diplomaták] Önnek mondanak. Minden 10 éves feltételezés elavult. Meg kell kérdőjeleznie a szerepünket! Meg kell kérdőjeleznie a katonaságot. Meg kell kérdőjeleznie, hogy mire használjuk a katonaságot,” - mondta állítólag Hagel az elnöknek.

A Washington Post arról is írt, hogy Hagel figyelmeztette az elnököt, ne „ragadjon le” az Afganisztánban folyó háborúban, mert az meghatározza majd első ciklusát. Hírek szerint Hagel később megkérdőjelezte annak a döntésnek a bölcsességét, hogy az USA további csapatokat küldött az országba, hogy részt vegyenek a konfliktusban.

„Amennyiben Hagelt megerősítik pozíciójában, márpedig úgy tűnik ez fog történni, nagy feladat áll majd előtte és az elnök előtt az új világrend irányítása terén,” - írta akkoriban Post.

Egyelőre nem tudni, hogy Hagel megkísérelte-e leleplezni ezeket a bizonyos pentagonbeli elemeket. Talán Hagel múlt heti, Charlie Rose által készített interjúja lehetett az utolsó csepp a pohárban.

A beszélgetés során Hagel arra utalt, hogy az USA katonai lépései az Iszlám Állam ellen „közvetve kedveznek” Bashar Asszád szír elnöknek, ami nem hangzik túl kedvezően a hatalomra nézve, figyelembe véve, hogy milyen vehemenciával követelték tavaly a szíriai kormány ellen légicsapások elindítást.

Hagel arról is beszélt, hogy „a világ egy átkozottul veszélyes hely” és az amerikai hadsereg nincs felkészülve erre.

Kritizálta a költségvetési kiadások csökkentését, kijelentve, hogy

„nem leszünk felkészülve, nem rendelkezünk majd a képességgel és a hosszú távú befektetésekkel, ami ahhoz szükséges, hogy egy lépéssel előrébb járjunk mindenkinél, ahogyan ez a II. Világháború óta igaz volt a technológiai előny terén és abban, hogy a legjobb embereket tudtuk toborozni és megtartani.”

Egy szó, mint száz, Hagel minden jel szerint azért veszítette el pozícióját, mert látja, hogy mi folyik a háttérben és nem ért egyet az évtizedek óta folyó birodalmi háborúkkal és a terrorizmus elleni harccal. Ez általában elég is szokott lenni…

forrás: shtfplan.com, idokjelei.hu

Az ISIS napi több millió dollárhoz jut - exportálják az olajat

Vitalij Csurkin orosz ENSZ nagykövet szerint Irakban és Szíriában a terroristák továbbra is tetemes bevételre tesznek szert illegális olajkereskedelemből, és még aggasztóbb, hogy vannak is vevőik az illegális olajértékesítésben. A terroristák napi 3 millió dollár bevételre tesznek szert azzal, hogy Irak és Szíria északi területein megszállnak egyes olajipari létesítményeket és a készleteket külföldre értékesítik. Egyes létesítmények hónapok óta a terroristáknak termelnek, így az ISIS terrorszervezet továbbra is stabil bevételhez jut.

Csurkin szerint Szíriában több mint 10 olajmező van az ISIS kezén, melyek napi 30 ezer hordó olajat állítanak elő. Irak területén 14 olajmezőt tartanak ellenőrzés alatt, és napi 50-60 millió hordó olajat exportálnak. Az ENSZ-követ hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és térségi szövetségeseinek légicsapásai semmit nem változtatnak a terroristák által exportált olaj napi mennyiségén, azok gyakorlatilag semmilyen befolyással nincsenek az illegális eladásokra, a térség lakosságának életét viszont ellehetetlenítik.

Az ISIS ("Iszlám Állam"-nak nevezett) terrorszervezet 2014 júniusában terjesztette ki befolyását Irak és Szíria északi részeire, azokban a szénhidrogénekben gazdag területekre, mely a Nabucco projekt forrásvidéke lenne. A terrorszervezet modern amerikai fegyverekkel harcol, melyet hivatalosan az iraki kormányerők létesítményeinek kifosztásával szereztek.

Szeptemberben azonban Steven Kelley, ex-CIA tanácsadó egy interjú során kijelentette, hogy a CIA képezte ki a fegyveres csoportokat Jordánia területén, abból a célból, hogy később Szíriában harcot folytassanak az Asszád-kormány ellen. Alegutolsó ilyen képzésre Barack Obama adott engedélyt 2014.09.17-én, amikor bejelentette, hogy 5000 további szíria "lázadót" képeznek ki. Kelley szerint "...a probléma az, hogy az úgynevezett Szabad Szír Hadsereg [FSA - Free Syrian Army] és az ISIS gyakorlatilag ugyanaz. Az elnevezést a CIA ragasztotta rá az ISIS szíriai haderejére, hogy papíron elkülöníthető legyen a kettő a világ közvéleménye számára." Kelley megjegyezte továbbá, hogy "Ezeket a csoportokat Jordániában képezték ki. Most azonban a CIA utasítást kapott, hogy ezek ellen a csoportok ellen harcolni kell, de ez alatt a harc alatt a CIA folytassa az ISIS csoportok kiképzését Jordániában. A CIA tökéletesen tudja, hogy a jordán kiképzőtáborokra kellene csapást mérni, de ezt nem tehetik meg, mert közben képezniük kell az utánpótlást. Ezért maradnak a felületes légicsapások."

Az ISIS terroristákat a CIA 2012-ben kezdte el képezni Jordániában nagyobb létszámban, a konkrét cél a szír kormány destabilizálása volt. Most a szervezet Szíria stratégiai létesítményei ellen intéz támadásokat. Amit meg tudnak tartani és biztosítani tudják az állandó kitermelést, abból állandó profitra tesznek szert. Amit nem tudnak hosszú távon tartani, azt nem egy alkalommal a terroristák elmenekülése után megsemmisíti a légierő. Összességében látható, hogy az USA és a terrorszervezet indirekt módon együttműködik a térség destabilizálásában.

forrás: www.hidfo.net.ru

A neten már zajlik a harmadik világháború

Néhány hete a NATO szakértői csoportja egyöntetűen kimondta, hogy a Stuxnet féreg bevetése Irán ellen (a vírus atomlétesítményekben okozott komoly üzemzavarokat, szakértők szerint évekkel vetette vissza az iráni atomprogramot) a szervezet frissen elfogadott kiberháborús kézikönyve szerint az „act of force” vagyis (katonai) erő alkalmazása kategóriába esik. Arról ugyan még tart a vita, hogy a Stuxnet fegyveres támadásnak minősül-e, viszont az állásfoglalás ettől függetlenül súlyos következményeket hordoz magában. Például azt, hogy az USA a vírus bevetésével ENSZ-szabályokat szegett meg, és hogy a tallini jegyzőkönyv szerint Iránnak ezért jogában áll akár fegyverrel is visszavágni. Amiért viszont a NATO alapszerződése szerint kellene az összes tagállamnak belépnie a konfliktusba. Közben a másik oldal sem tétlen, az iráni, kínai és észak-koreai katonai hekkerek minden eddiginél aktívabbak. Észre sem vettük, de a neten kitört a harmadik világháború.

Drasztikusan átalakult az utóbbi hat hónapban az internetes hadviselés. A New York Timesnaknyilatkozó szakértők drámai képet festenek: a nagy amerikai bankok gyakorlatilag állandó invázió alatt állnak, olajipari óriáscégek és kormányhivatalok szerverei szintén. „Az egyes országok katonai hekkerei a határokat feszegetik, azt próbálgatják, meddig mehetnek el anélkül, hogy a megtámadott országa visszavágna” – mondja Alan Paller kiberbiztonsági guru. A frontok és harcmodorok szépen kirajzolódnak: az amerikaiak látszólag csak védekeznek, de közben a válaszcsapást tervezik; a kínaiak tevékenysége jellemzően továbbra is a kémkedés és az adatlopás köré összpontosul; az irániak és az észak-koreaiak viszont csak pusztítani akarnak, és minél nagyobb kárt okozni. Hogy a háború már rég nem Amerika és a gonosz tengelye között zajlik, arra jó példa az a februári eset, amikor fél Európa kormányzatait tarolta végig egy kémprogram, vagy a Saudi Aramco, a világ legnagyobb olajcége elleni, vélhetően iráni eredetű célzott vírustámadás. De mi sem maradunk ki a jóból, a Miniduke március végén Magyarországon is kiemelt kormányzati célpontokat támadott.

A tökéletes háborús forma

A kiberhadviselés két ok miatt került előtérbe az utóbbi hónapokban – és igazából az a meglepő, hogy a vírusok és hekkerek hatalmas előnyét a tankokhoz és bombákhoz képest csak mostanában kezdik kihasználni az egyes országok hadseregei. Az egyik ütőkártya az, hogy az online háborúzás a támadó oldalán relatíve olcsó, az okozott károk ehhez képest aránytalanul, sok nagyságrenddel magasabbak, a védelem kiépítése pedig iszonyatos összegeket emészt fel. Ezt a hadtudomány asszimetrikus hadviselés néven ismeri, ebbe a kategóriába sorolja például a terrorizmust és a gerillahadviselést is.

Dr. Kovács László, a Nemzetvédelmi Egyetem elektronikai hadviselés tanszékének docense az Indexnek adott interjújában arról mesélt, hogy egy szimulált hadgyakorlaton egy húszfős hekkercsoport 50 millió dolláros költségvetést felhasználva gyakorlatilag kiütötte az USA áramellátását, a telekommunikációs és pénzügyi rendszereket. Egy lopakodó bombázó áránaktizedéből néhány – igaz, nagyon jól képzett, és a védelemről minden információval rendelkező – hekker gyakorlatilag térdre kényszerítette az országot. Azt az országot, ami idén 4,7 milliárd dollárt költ a kibervédelemre. Egy amerikai szenátorok számára tartott bemutatón tavaly azt demonstrálták, hogy egy energiaszolgáltató rendszerébe bejutva egyetlen emailcsatolmánnyal egész New Yorkot elsötétítő áramszünetet lehet előidézni. Nem csoda, hogy a kibertámadást nemrég a legmagasabb szintű amerikai-kínai hadügyi tárgyalásokon az atombombához hasonlították, és kölcsönösen bizonygatta mindkét fél a másiknak, hogy esze ágában sincs bevetni.

A helyzet viszont még ennél is rosszabb, a kibertámadás ugyanis olyan atombomba, amiről nem bizonyítható, hogy ki dobta le. Egy online támadáskor a behatoló kevés ujjlenyomatot hagy maga után: csupán a számítógépe ip-címét (és még néhány adatát), ahonnan érkezett. Persze épeszű hekker nem közvetlenül a saját gépéről indul háborúba, hanem proxyszervereket, távolról irányított zombigépeket vesz igénybe, hogy álcázza magát. Aránytalanul sok energia és idő befektetésével elvileg visszakövethető a nyom egészen a támadóig – kivéve, ha mondjuk az egyik átmeneti állomásként használt gép már egy isten háta mögötti roncstelepen pihen bezúzva százezer tonna szemét alatt, mire az IT-helyszínelők megvizsgálnák.

Az online támadások után így a legtöbb esetben csak annyi kézzel fogható információ marad a támadókról, hogy mondjuk kínai vagy orosz ip-címet (is) használtak. Na bumm, bárki használhat bármilyen szolgáltatónál levő szervert, ez nem bizonyíték. Sőt, még az sem lenne bizonyíték, ha mondjuk személyesen Vlagyimir Putyin notebookjának ip-címe szerepelne egy megtámadott szerver naplófájljában, hiszen azt használhatta álcának is a valódi támadó.

Ezért hiába tudja mindenki, hogy a Stuxnet amerikai katonai vírus volt, hiába egyértelmű az orosz állami részvétel az Észtország és a Grúzia elleni kibertámadásokban, amíg az érintettek tagadnak, sosem bizonyítja rájuk senki. Így következmény sincs, legfeljebb hasonló, homályos hátterű online támadás.

És itt jön képbe újra az aszimmetria: míg a fejlett, félig a neten élő nyugati országoknak rengeteg vesztenivalójuk van a kiberháborúban, Iránnak vagy Észak-Koreának szinte semmi.

Hidegháború, fegyverkezési verseny

Hogy mennyire megváltozott az online harcterek világa az elmúlt pár évben, ahhoz elég visszatekintenünk a legutóbbi nagy hekkerháborúra, 2011 tavaszára. Akkoriban az Anonymous és a Lulz Sec balhéitól volt hangos az internet, akik óriáscégekhez törtek be, hatalmas adatbázisokat loptak el és tettek közzé, DDOS-támadásokkal szórakoztak. Ami persze halálosan komoly dolog, de mégsem arról van szó, hogy bárki embert ölt volna, vagy egyes államok kormányai pénzelték volna a hadműveleteket. Ehhez képest ma konkrét fegyverkezési verseny alakult ki az egyes nagyhatalmak kiberkatonaságai között, szakértők szerint az online kémkedés és kibertámadások évi 250 milliárd dolláros kárt okoznak a világon, miközben a 21. századi problémát 19. századi módszerekkel próbáljuk megoldani.

A CNN-nek nyilatkozó szakértők szerint a világ 15 legerősebb hadseregéből legalább 12-nek már van online hadviselésre specializált részlege, ahol olyan kiberfegyvereket fejlesztenek, amelyekkel egész országok kritikus infrastruktúráját, áramellátást, telekommunikációt, közlekedésirányítást lehet romba dönteni. Vannak szakértők, akik szerint 2013 lesz az első év, amikor az egyes országok katonai hekkereinek csatái mainstream hírré válnak, és az online csapások következményeként már emberek fognak meghalni. Mások szerint mindez már zajlik is.

A három nagy

Az online világháború arcvonalai természetesen a való életben meglevő feszültséggócokat követik. Sőt, mivel a bizonyíthatatlanság miatt a virtuális térben súlyosabb következmények nélkül, bátrabban lehet odacsapni, még élesebben kirajzolódnak az egyes helyi konfliktusok, a nagyhatalmak közötti erővonalak. Vegyük sorra kicsit részletesebben a láthatatlan háború szereplőit.

Amerika szokás szerint nagyon ügyesen kommunikálja a maga online háborúját, azt a képet mutatja, hogy csak defenzív szerepet játszik, és muszáj neki hatalmas pénzt és energiát áldozni a gonosz agresszor hekkerek elleni védelemre. Obama elnök országértékelő beszédében is kitért arra, hogy a kiberfenyegetettséget sokkal komolyabban kell venni ezentúl – ez azért jelzésértékű, ha az nem lenne elég, hogy a belbiztonsági hivatal szerint évi 200 online támadást kap az amerikai kritikus infrastruktúra. Valójában a Stuxnet, a Flame, és egyéb gyanús vírusok azt mutatják, itt azért erősen érvényesül a legjobb védekezés a támadás elve is. Sőt, lassan már a kommunikációban sem ragaszkodik ahhoz a Pentagon, hogy ők csak védekeznek: márciusban egy 13 programozócsapatból álló hadosztályt alapítottak direkt támadó jellegű online bevetésekre, és ezt a közeljövőben egy 4000 fős, hekkerekből, kódtörőkből és biztonsági szakértőkből álló hadsereggéakarják fejleszteni. Amerika tehát láthatóan nagy erőkkel készül arra, hogy ne csak a hagyományos hadserege legyen a világ legerősebbje.

Az USA mellett természetesen Oroszország is kiberháborús nagyhatalomnak számít. Annyira, hogy az emlékezetes észtországi invázió volt az első igazi, széles körűen dokumentált online hadművelet, amiben egy ország megtámadott egy másikat, a Grúzia elleni támadás pedig az első olyan, amikor az online csapás a hagyományos fegyvernemekkel párhuzamosan zajlott. Orosz oknyomozó újságírók szerint az ország kiberhadseregét közvetlenül a KGB, illetve annak utódja, az FSB irányítja, és a katonai hekkerkedés elválaszthatatlanul összefonódott az szervezett bűnözés világában a legnagyobb online játékosnak számító Russian Business Network csoporttal. Az RBN-t a kilencvenes években volt KGB-ügynökök alapították, és azóta is hatalmas pénzeket kaszálnak botnetépítéssel és bérbeadással, vírusírással és klasszikus hekkeléssel. Hogy az online maffiával összefonódott orosz kiberhadsereg mire képes, senki nem tudja, de az biztos, hogy a legnagyobb múltjuk és tapasztalatuk nekik van az online hadviselésben.

Ahogyan a való életben, úgy az online hadszíntereken is Kína a harmadik világhatalom. Elsősorban hagyományos és ipari kémkedésben utaznak, hírhedt elitegységük a néphadsereg 61398-as egysége. Ők álltak például minden idők legkomolyabb kiberkémkedési ügye, a Sötét patkány hadművelet mögött, amikor millió gigabájtos nagyságrendben loptak el emailarchívumokat, kutatás-fejlesztési dokumentációkat, szerződéseket nyugati országok kormányhivatalaitól, nemzetközi szervezetektől, hadiipari és energetikai óriáscégektől. Egy szakértői jelentés szerint az online kémkedési ügyek 96 százaléka mögött kínai források állnak. Bár egészen egy sanghaji irodaházig sikerült visszakövetni a nyomaikat, a 61398-as egység hivatalosan nem létezik.

Mivel főleg kémkednek, és nem pusztítanak, a viselt dolgaik ritkán kerülnek nyilvánosságra. Amit azonban tudni, vagy legalábbis sejteni lehet az akcióikról, az elég félelmetes: 2009-ben például meghiúsították a Coca-Cola 2,4 milliárd dolláros terjeszkedési kísérletét a kínai piacon (a Huiyuan Juice Group nevű kínai céget akarták felvásárolni, de a tárgyalások a cég szervereire történt betörések, és az onnan kilopott bizalmas információk miatt kudarcba fulladtak). Tavaly a kanadai Telvent céghez törtek be, és loptak el tervrajzokat, forráskódokat és projektek dokumentációit. A Telvent szoftverei futnak az Észak-Amerika olaj- és gázvezetékeinek felét felügyelő és irányító rendszereken. A kínaiak tehát pontosan tudják, hogy az információ hatalom, és valószínűleg ők ismerik a legtöbbet ma a világon a többi ország féltve őrzött titkaiból.

A két közellenség

Aki egy kicsit is figyelemmel követi a világ híreit, könnyen kitalálhatja, melyik az a két ország, ami a legjobban készül a kiberháborúra a Nyugat ellen: Irán és Észak-Korea.

Iránnak becslések szerint 4-5 ezer fős hekkerserege van, ők állhatnak a Saudi Aramco elleni támadás (a világ legnagyobb olajcégének hálózatát napokra kiütötte egy vírus, ami 30 ezer számítógépről törölt le mindent) és az amerikai bankok elleni online invázió (ami véletlenül éppen az iráni bankok elleni amerikai bojkott bevezetése után kezdődött, és ma is tart) mögött. Egyeshírek szerint Irán kiberhadserege a negyedik legnagyobb a világon, és egymilliárd dollárt fektetett az állam a felállításába. Jelenleg is agresszívan toboroznak, havi tízezer dollárt ajánlanak a nekik dolgozó hekkereknek. Az iráni kiberhadsereg, az Izz ad-Din al-Qassam első számú célpontjai az USA és Izrael, illetve azok az arab országok, akik bármilyen szinten szövetségre lépnek velük. Céljuk a minél nagyobb pusztítás véghezvitele, ebben alapvetően különböznek a kifinomultabb amerikai, orosz vagy kínai katonai hekkerektől. Igaz, a Stuxnettől nem tudták megvédeni az ország atomprogramját.

Észak-Koreáról viszont nagyon keveset tudni biztosan. A hadsereg által fenntartott elit műszaki egyetemről évente száz kiképzett katonai hekker kerül ki, és kerül át rögtön a sereg speciális osztagaiba. Szinte kizárólag dél-koreai célpontokat támadnak, a legnagyobb sikerük eddig az volt, amikor néhány hete átmenetileg kiütötték a déli szomszédnál az online banki szolgáltatásokat. Az ország állítólag 3000 fős hekkersereget tart fenn, és ahogy a való életben, úgy a virtuális harctéren is az a legnagyobb előnye, hogy kiszámíthatatlan, a döntéseit nem a józan ész és a logika diktálja, és gyakorlatilag bármilyen őrültségre képes, mivel alig van vesztenivalója.

Ez pedig a legveszélyesebb kombináció, hiszen úgy általában az internet alapjait fenyegető támadásokat azért tartja mindenki nonszensznek, mert az internet mindenhol az élet fontos része, és az egész hálózat kikapcsolásával mindenki csak veszít, méghozzá nagyon sokat. Mindenki, kivéve Észak-Koreát.

És a kicsik

Ahol a való életben országok közötti feszültségek, határvillongások vannak, ott szinte garantált, hogy ennek a mása online formában is létezik. A két Korea közötti online háború mellett a legjobb példa erre az indiai és pakisztáni hekkerek évek óta tartó csetepatéja. Az indiaiak legütőképesebb egysége, az ezer fősre becsült Indian Cyber Army hekkerkollektíva nem áll közvetlen állami felügyelet alatt, olykor még az Anonymousszal is végeznek közös akciókat, de a nacionalizmusuk folytán Pakisztán számít az első számú ellenségüknek. A pakisztáni oldalon szintén egy félig-meddig független, de azért államilag támogatott, szintén ezer fő körülire becsült csoport, a Pakcyberarmy áll, akik az India elleni akciók mellett Izraelt támadják folyamatosan.

Érdemes megemlékezni az albán kiberhadseregről is. Albániáról nem feltétlenül az az ember első asszociációja, hogy csúcstechnikát használó online kommandókat tart fenn, de hát a kiberhadviselésnek éppen ez a lényege. A radikálisan szerbellenes, a koszovói függetlenséget támogató ACA hekkerközösség támogatása valószínűleg kevesebbe kerül az országnak, és sokkal többet érnek vele, mintha vennének egy darab kiszuperált vadászgépet.

Említést érdemel még az észt hadsereg kiberhadosztálya, a Küberkaitseliit, ami sok más hasonló egységtől eltérően teljesen hivatalosan működik, 100 főállású katonai hekkerből áll, a kiegészítő egységekkel a létszáma ezer fő, és a 2007-es orosz kibertámadás után hozták létre, kizárólag védelmi célokra. Van is mit védeniük, Észtország sok szempontból a világ legjobban bedrótozott országa, szinte mindenki aktívan használja az internetet, online szavaz a választásokon és fizeti be az adóját.

Hadseregek nincsenek, béketárgyalások vannak

A hivatalosan nem létező kiberhadseregek által vívott, hivatalosan nem létező háború legérdekesebb vonása, hogy miközben mindenki azt hajtogatja, hogy ő csak védekezik, a tények azt mutatják, hogy valakinek azért csak kell támadnia is. Az mindenesetre reménykeltő, hogy az USA és Kína közötti legutóbbi tárgyalások a hidegháború utolsó, enyhülést, majd leszerelést hozó éveinek hangulatát idézték, a felek kölcsönösen arról biztosították a másikat, hogy nem akarnak támadni. És mivel az online invázióknál a támadó személyére hivatalosan sosem derül fény, biztosak lehetünk benne, hogy ezt, papíron legalábbis, szigorúan be is fogják tartani.

Forrás: Index

Magyar cégnél bukott le a hírhedt kiberfegyver

Egy most megjelent, a Stuxnet kártevőt bemutató könyv szerint az iráni atomcentrifugákat működésképtelenné tevő kártevővel nagy hasonlóságot mutató Duqu hazai áldozata a NetLock volt, amely titkosító- és aláíró-tanúsítványok kiadásával foglalkozik – írja a HWSW.  A cég megerősítette a támadást, de szerintük, mivel a világon elsőként észlelték és azonosították is a kártevőt, így sokakkal ellentétben az ő rendszerükben nem okozott kárt, a tanúsítványkibocsátó rendszerig pedig el sem jutottak a bűnözők.

A Duqut a Budapesti Műszaki Egyetemen működő CrySyS labor munkatársai találták meg és írták le még 2011-ben.  Sokáig úgy tűnt, a Duqu a hírhedt Stuxnet utóda, azonban későbbi kutatások kiderítették, hogy a kártevő minden bizonnyal előbb keletkezett és a felfedezését megelőző években is aktív lehetett, akár éveken át kémkedve áldozatai után.

A The Intercept című lapban megjelent cikkben Kim Zetter, a könyv szerzője azt állítja, hogy a Duqut felfedező kutatók tisztában voltak azzal, hogy a kártevő (egyik) magyar áldozata a NetLock. A cég ügyvezetője, Molnár Ferenc a HWSW-nek elmondta, hogy valóban észleltek behatolást a rendszerükben, de a HSM-re (Hardware Security Module) épített tanúsítványkibocsátó rendszerig nem jutottak el, mert az nincs összeköttetésben a cég többi gépével vagy az internettel.

Lehallgató központ Budapesten - Világméretű botrány van kialakulóban

A Wikileaks kiszivárogtató portálon nemrégiben egy illusztráció látott napvilágot az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató-átjátszó központjainak helyszíneiről, amin nem meglepő módon Budapest is szerepel. Az NSA és a CIA elektronikus lehallgatásra szakosodott közös egysége, a Special Collection Service (SCS) lehallgató-átjátszó központjainak térképét és a többi anyagot a kiszivárogtató portál Edward Snowdentől származó információk alapján tette közzé. Állítólag 35 vezető politikust figyeltek meg hasonló módszerekkel, ami olyan botránylavinát indíthat meg aminek biztosan nem lehet látni a végét. Biztonságpolitikai szakértők szerint A Snowden által megszerzett adatok kb. tíz százaléka került nyilvánosságra. Ebből kifolyólag olyan meglepetésekre is számíthatunk a közeljövőben amire a világ nem készült fel.

A térkép

A térképen Moszkva, Párizs, Peking, Berlin és több tucat más nagyváros szerepel. Az anyagot, amelyet a Cryptome amerikai internetes szakportál is közzétett, eredetileg a Der Spiegel új kiadásában is meg akarták jelentetni, végül azonban cenzúrázott változatban jelent meg, abból a városok több mint felét törölték... (Budapest rajta maradt)

 A térképen belül piros színnel jelölik azokat a területeket, ahol aktív megfigyelést folytatnak. A zöld színnel jelzett városokban kizárólag műszaki eszközökkel végzik a megfigyelést. A szürke szín úgynevezett "alvó központokat" jelez. A fennmaradó hetvennégy városban- így Moszkvában, Párizsban, Berlinben, Rómában, Madridban, Havannában,Brazíliavárosban, Sanghajban, Kuvaitban, Bagdadban, Mexikóvárosban, Tbilisziben, Kijevben, Kínában (ott négy ilyen város is van), Hongkongban és Budapesten "kihelyezett személyzet" (staffed location) működik a bemutatott képanyag szerint. Az SCS személyzete különleges, a mobiltelefon-hálózatról, a wifi-ről és a műholdas összeköttetésekről érkező jelek elfogására alkalmas berendezésekkel dolgozik. Mivel a CIA és az NSA ügynökei a diplomáciai épületek mélyén dolgoznak így munkájuk zavartalan, annak ellenére, hogy a nagykövetségek ilyen irányú lehallgatása törvénybe ütközik. 

Einstein/Castanet - avagy mivel mit és hogyan

Íme a szerkezet amivel a megfigyelést végzik. A prezentáció szerint az Einstein-Castanet kódnevű jelelfogó berendezések a nagykövetségek felső emeletén vagy a tetőn helyezkednek el, ahol polgári célú antennáknak álcázzák őket. Az SCS rendszer nemcsak a levegőben továbbított adatok elfogására alkalmas, hanem segítségével konkrét személyeket is meg lehet figyelni.

A gazdasági válság a külpolitikai szférát is negatívan befolyásolta az utóbbi időben. Az információ eddig is rendkívül sokat számított, de képzeljük csak el, hogy mostanság milyen előnyökhöz juttathatja a megszerzőit a gazdasági és geopolitikai frontok terén. Az információ megszerzésének képességét jelentős mértékben befolyásolja, hogy a világ internetforgalmának 80%-a, a távolsági hívások egyharmada az USA-n keresztül megy végbe.

Az Egyesült Államok elnöke rendkívül nehéz helyzetben van mivel ha beismeri, hogy tudott a lehallgatásokról az egyértelmű negatív következmény a számára, viszont ha nem (most épp ezt teszi) az felveti azt a kérdést, hogy hogyan működhet és hajthat végre hasonló akciókat egy ilyen szervezet az elnök tudomása nélkül? Mindenesetre egészen bizonyos, hogy tudott erről a tevékenységről és a német vezetőség is így foglalt állást a Merkel-üggyel kapcsolatban. Másnap a német belügyminiszter bejelentette, hogy ha beigazolódik a lehallgatás ténye, akkor az illetékes amerikai diplomatákat kiutasítják Németországból. Közben a német lehallgatásokról kiderült, hogy jelentős részben nem az USA hallgatta le őket, hanem a britek. Világméretű botrány van kialakulóban.

Az internetes háború félelmetesebb az atomfegyvernél

 Cszsen Venyhao és Jan Lej - Interjú U Czjanszin vezérőrnaggyal, a Kínai Népköztársaság Mérnöki Akadémiájának tagjával, a Kínai Felszabadító Néphadsereg Informatika-technológiai Egyetemének rektorával.

Annak érdekében, hogy győzni lehessen egy információs háborúban, először is szilárdan meg kell vetnünk lábunkat a kibertérben. Valószínűsíthető, hogy a kibertérért folyó harc egyre kíméletlenebb lesz. Ez egy összecsapás lesz, amiben megméretésre kerül az ország teljesítőképessége, az innovációs potenciál, az ország katonai felkészültsége és a lakosság informatikai képzettsége.

U Czjanszin a KNK Mérnöki Akadémiájának tagja, a KFN Információ-technológiai Egyetemének rektora, kiemelkedő szakértője a telekommunikációs és informatikai rendszereknek, a számítógépeknek és a hálózati technológiának. Mostanáig megszervezett és megvalósított több, mint 10 kulcsfontosságú, vagy jelentős állami projektet a tudományt leginkább foglalkoztató területeken, túlzás nélkül történelmi jelentőségűnek nevezhető az, amivel hozzájárult a kínai csúcstechnológiájú telekommunikációs szektor fejlődéséhez és ipari méretűvé tételéhez.

U Czjancin irányította a világ első "mimikri" számítógépének megalkotását,  tömegtájékoztatás munkája elismeréseként a "kínai multiplexer atyjának" nevezi. 6 év alatt mindössze egy 15 fős csapattal és 3 millió jüanos költségvetéssel kifejlesztették a nyugati multiplexereket felülmúló HJD04-et. Ezért 1995-ben megkapta a tudományos-technikai fejlesztésért adható legmagasabb kitüntetést. Ettől a perctől kezdve a multiplexer árak lavinaszerűen zuhanni kezdtek a kínai piacon: kezdetben darabja 500 dollárba került, majd 300, 100...végül 30 USD lett az ára. Egy multiplexer telefonok sokaságát képes egyidejűleg összekapcsolni. Ennek a felfedezésnek fontossága többek közt abban is jelentkezik, hogy a kínaiak számára jelentősen csökkentek a telefonhoz jutás költségei.

Mostanában, amióta megismertük  Snowden és a vezető nyugati politikusok telefonlehallgatási ügyét, az információs és hálózati biztonság egyre gyakrabban a világ közvéleménye figyelmének előterébe kerül. Ugyanakkor sok ország, köztük Amerika és Dél-Korea tovább folytatják az ú.n. kiberparancsnokságok felállítását. Ez egyre inkább nyugtalanítja a kínaiakat a KNK-t esetleg érő kibertámadás következményei miatt.

U Czjanszin interjúnk során mgjegyezte, hogy az állam szemszögéből nézve a hálózati biztonság és a kiberkatonaság területén kialakult helyzet súlyos. Snowden ügye vészjelzés volt számunkra, ilyen különleges helyzetekkel csak különleges eszközökkel lehet megbírkózni. "Snowden a világ tudomására hozta, hogy az USA-nak megvannak az idevágó tervei, sémái, szisztémái, megvan az egész bonyolult komplexum. Ez ellen nem harcolhatunk úgy, hogy életbe léptetünk egyes, nem összefüggő rendszert alkotó intézkedéseket. Ebben az esetben a "szemet szemért, fogat fogért" megközelítést kell alkalmazni, a védekezéshez egy saját rendszer kell",- mondta a szakértő.

Azt is kijelentette, hogy a hálózati háború rettenetesebb az atomfegyvernél, s hogy Kínának nincs kiber-hadserege, ezért jelenleg a kínai kibertérség védtelen.

Ez a szakértő, aki vezérőrnagyi vállapokat hord, meg van arról győződve, hogy a hazai hálózati technológia a mások által is járt úton halad, másol, pedig egy élenjáró ideológia szerint kellene működnie: másoknál mindig egy lépéssel előbbre, egy fejjel kimagasodva közülük. Minden erővel a forradalmilag új technológiát kell fejleszteni, képesnek kell lenni a játékszabályok meghatározására, az innovációra támaszkodva mindig előbbre és előbbre törni. Ennek érdekében "feltétlenül szükséges annak a környezetnek széleskörű és korlátozásoktól mentes támogatása, ami képes létrehozni ezt az innovációt, a népnek meg az államnak meg meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy balsikerek is előfordulhatnak".

Nem tőlünk függ, hogy akarunk e teljes nyíltságot -akkor törnek be hozzánk, amikor akarnak

LDCS(az újság): Ön a számítógépek és a hálózati technológia katonai szakértője. Manapság érdemes a hálózati témát felhozni, hiszen az érinti az állam biztonságát és érdekeit. Mi a véleménye, miért történik annyi incidens a hálózati biztonsággal kapcsolatban? S ezek miért keltenek ekkora érdeklődést?

U C. (szakértő): Legjobb, ha sorba veszem az okokat. Először: jelenleg a társadalom teljes gőzzel halad a hálózati korszak felé, egyre növekszik az emberek függősége a hálózattól és az "okos" eszközöktől. Másodszor: a "maszek" hekkerek, néha állami intézmények is vírus- és trójai támadásokat indítanak. Egyéni felhasználó szintjén személyes adatok kerülnek veszélybe, a vállalatok és szervezetek szintjén már üzleti titkaik, végül országos szinten politikai és katonai titkok. Technikailag mindehhez nem kell más, mint hogy egy terminállal kilépjünk a világhálóra, máris megvan a vírusfertőzés vagy egy trójai program feltelepedésének veszélye. Harmadszor: egy átlagos felhasználó személyes adatai árucikké váltak, üzleti megfontolásokból egyre nő ezek iránt a kereslet. Negyedszer: a nemzetközi hálózati aréna. Meg kell jegyezni, hogy néhány állam támogatja a háború eme új formájának kidolgozását és fejlesztését. A hálózati háborúról van szó, a hálózati központokért vívott háborúról, az információs háborúról és az ehhez szükséges technológiáról - a szóban forgó országok politkájának mindez része. Nyomatékosítom: azokkal a technológiákkal, amikkel végre lehetett hajtani egy kibertámadást, internetes őrültek, haszonlesők, magánszerveződések gazemberkedtek. A kezdeti helyzettől, amikor mindez rossz tréfák elkövetésere, káosz teremtésére szolgált, eljutottunk oda, hogy ez egy bonyolult piac lett, ahol vannak vásárlók és eladók. A kíbertér ilyesfajta védtelensége erős nyugtalanságot és félelmet vált ki az emberekből.

LDCS: Ön szerint milyen most Kína hálózatvédelme?

U C.: Az információs és hálózati technológia területén országunk egyenlőre lemaradásban van, de jelenleg gyorsan csökkentjük hátrányunkat. Néhány technológiailag fejlett országnak itt természetes előnye van. Példaként elmondhatjuk, hogy Amerikának abszolut fölénye van ezen a területen. Az az USA stratégiai célja, hogy a kibertérségben bármit megtehessen. Nyilvánvaló, hogy a kibertér ilyen szabadságfoka mellett ezt nem lehet megakadályozni, s ennek az a következménye, hogy Amerika egyre fogyó előnyét fel tudja használni arra, hogy ellenőrizze ezt a térséget.

Másodszor: hálózati és információs rendszereink, valamint az egész hálózati infrastruktúra nagy mértékben függ a "vastól", a program-háttértől, alkatrészektől, pótegységektől és az operációs rendszerektől. Ezeket Amerika és más fejlett államok állították elő. Mi tömegesen használjuk a külföldi vasat és program-hátteret az energetikában, közlekedésben, a pénzügyi infrastruktúrában - azaz életbe vágóan fontos, vagy különleges figyelmet követelő területeken. Ez objektív megítélés szerint nem szerencsés számunkra - az informatikai átláthatóság egyoldalú. Számunkra ez a hátrányos informatikai átláthatóság már szigorú valóság. Mi nem akarjuk ezt a nyíltságot, mégis ez van.

Harmadszor: Kínában még nem épült ki a mindent átfogó biztonsági rendszer, ami minden szinten működne - az állami apparátustól kezdve a törvényhozáson át a politikai döntésekig és a kulturáig, egészen az egyes emberek szintjéig. Állandóan "Jön a farkas! Jön a farkas!"-t kiáltunk, közben a farkas báránybőrbe bújva már a juhnyájban rejtőzködik. Már olyan helyzetben vagyunk, hogy bármely pillanatban valóra válhat az információs fenyegetettség.

Példaként vegyük a bankszektorban használt eszközeinket és azok program hátterét. A külföldön kifejlesztett dolgok elég érettek, funkcionálisan elég korszerűek, technikailag nézve igen korszerűek. Kiépültségi szintjük magas, természetesen kényelmes dolog a használatuk, azonban magukban hordoznak bizonyos kockázatot, amin sokan nem hajlandóak elgondolkodni, vagy nem ismerik a kockázat tényét. A külföldi dolgok valóban jó "cuccok", de úgy vagyok velük, mint az ópiummal: beszívod, lelki megkönnyebbülést érzel, eltelsz illuziókkal. Egyébként semmi áron nem téveszthetjük szem elől azt, hogy az ópium veszélyes; használata során leromlik a test, utóbb az élet is veszélybe kerül. Annak érdekében, hogy elkerüljük a későbbi problémákat, saját innovációt kell életre kelteni, olyan rendszert kell kifejleszteni, amit mi magunk ellenőrzünk.

A világ vezető személyiségei telefonjainak lehallgatása nyomán kitört botrány tudatosította a világgal, hogy Amerika a hálózaton szinte mindenható

LDCS: Ha már a hálózati biztonságról beszélünk, akkor nem csak egyedül Kínában borzalmas ennek helyzete. Például itt van Angela Merkel telefonbeszélgetéseinek lehallgatása miatt kirobbant botrány. Viharos reakciót váltott ki világszerte. Mit gondol erről az incidensről?

U C.: Először: fontos politikai személyiségek, köztük Amerika szövetségesei telefonjainak lehallgatása megmutatta, hogy az, hogy Amerikának a kibertérben abszolut fölénye van, nem puszta mende-monda. Láthatjuk, hogy még az USA szövetségeseinek is nehéz valamiképp ellenállást tanusítani az Amerika uralta kibertérben. Kína lemaradása ezen a téren valószínűleg nagyobb. Amerikának a technikai téren mutatkozó fölénye gyorsan be nem hozható. Az a pillanat, amikor minden ország -ahogy mondják "Isten és ember előtt"- egyenlő szinten lesz Amerikával a hálózati technológia terén, nem jön el egyhamar.

Másodszor: a hálózat igen megsínyli, hogy nincs valamiféle nemzetközileg elfogadott rend, hálózati morál és viselkedési szabályzat. Pontosan ugyanúgy, mint a valós életben, a virtuális térben is létre kell hoznunk a morális-etikai elvek, normák és szabályok rendszerét. Mindezt a nemzetközi kultúra, az emberi jogok tisztelete és az egyenlőség ideája szellemében kell megcsinálnunk. A hálózaton meg kell teremtenünk egy sajátos nemzetközi rendet, ami normákat állít fel, és a technikailag fejlett országok tevékenységét korlátozza annyiban, hogy garantálják az internetes szférában kevésbé fejlett országok törvényes érdekeinek és jogainak érvényesülését. Az emberi jogokról nemcsak a reális világban kell gondoskodni. Lehetséges, hogy a hálózaton erre a reális világnál is több figyelmet kell fordítani.

Harmadszor: a kibertér a világ összes országának feldeítése számára már a leginkább érdekelt terület. Minden ország adatokat gyűjt a hálózatról  -kormányokról, hadseregekről, vállalatokról, sőt, egyes személyekről is. Ennek a tevékenységnek egy része az információ gyűjtésének szokásos, elfogadott gyakorlata, ezt mi íratlan törvényként elfogadjuk. Azonban ennek a tevékenységnek túlnyomó része a "szürke" zónában folyik, ott, ahol igen nehéz megmondani, hogy mennyire jogos e tevékenység.

LDCS: Technikailag miként valósul meg egy ilyen lehallgatás, különösen olyan esetekben, amikor országok vezetőiről, a kormányzat magjáról van szó?

U C.: Valójában ez igen egyszerű. Nézze csak meg a mi telefonjainkat. Operációs rendszerük leggyakrabban a Microsoft Windows-a, vagy a Google Android-ja. A csipkészletek nagy részét a Qualcomm cég gyártja. A számítógépek processzorai rendszerint az Inteltől, AMD-től vagy az ARM-től származnak, a perifériák és programok döntő része szinte külföldi - és ez így van mindenütt, országunk  információs vagy technikai infrastruktúrájában is. Például a telefonközpontok, routerek, tűzfalak és szerverek leggyakrabban amerikai gyártmányúak.

Minden, a legkisebb alkatrészektől az alapvető rendszerkomponensekig, a technikai eszközöktől a program háttérig, a rendszerprogramoktól az egyes feladok megoldására kifejlesztett célprogramokig, a rendszer komponenseinek dizájnjától a csúcstechnológiai termékekig alapvetően az amerikaiak kezében van. Ilyen feltételek mellett technikailag lehetetlen elérni, hogy Amerika ne azt hallgassa le, akit akar.

Emlékezzen csak arra, hogy Merkel kijelentette a tv-ben, hogy két telefonja van: egy személyes és egy rejtjelezéssel ellátott. Ma még a rejtjelezés hatásos védekezési eszköz, egyébként ez sem ad százszázalékos biztonságot. Ha a rejtjelező csip amerikai gyártmányú, akkor én igen kételkedem annak hatásosságában.

Az atombomba lokális rombolást okoz, a hálózati háború pillanatok alatt megbéníthat egy egész országot

LDCS: Azért, mert ilyen fontos a hálózat, sok ország létrehozott olyan alegységeket, amik a hálózati háborúval foglalkoznak. Mégis, milyen ez a háború? Bekövetkezhet?

U C.: A hálózati háború minden bizonnyal a háború egy különleges formája. Van,amiben hasonlít a tradícionális háborúra, van, amiben nem. Elsősorban a különbözőségeket emelem ki.

Először: egy hálózati összecsapás háború. Olyan háború, amiben hallgatnak az ágyúk, s amiben nem lehet megkülönböztetni a békés és a háborús időszakokat.

Másodszor: az ellenfél sokféle. Ez egyes ember harca az állam, a társadalom ellen, csoportok az állammal szemben,- a sor egyik állam háborúja a másik ellen opciónál ér véget. A háború tevőleges résztvevője lehet maga az állam, vagy egy független szervezet is.

Harmadszor: az ilyen ellenségeskedés kára elsősorban abban jelentkezik, hogy túlterheli a telekommunikációs infrastruktúrát, egészen a különböző információs rendszerekig, ez pedig a valós világban nyugtalanságként és felfordulásként jelenik meg. Például úgy, hogy szétesik a pénzügyi- vagy a  közlekedési rendszer, leáll az energetika, ez pedig már hatással van az ország katonai potenciáljára. Azaz közvetve hat a katonai helyzetre.

Negyedszer: egy modern háború a csúcstechnológia háborúja, amit nagy pontosságú fegyverekkel vívnak. A hálózati harc segítségével csökkenteni lehet az ilyen fegyverek pontosságát és csapásmérő potenciálját.

Mindezek a lehallgatással kapcsolatos incidensek, amik nyilvánosságra kerülnek, csupán a jéghegy csúcsai.Sokkal nagyobb mértékű az ellenségeskedés a kormányok szintjén, ez egy észlelhetetlen sakkjátszma, ami állandóan folyik. Jelenleg a tudományos világban még mindig vitáznak az olyan tevékenységek pontos meghatározásán, mint a hálózati háború. A vita ellenére elismerjük, hogy ezek a kémkedéssel kapcsolatos incidensek valójában a katonai műveletek egy sajátos ágához tartoznak. Nagyon  szűk látókörű és megalapozatlan az a vélekedés, hogy  kiber háború alatt csak azokat a hálózati támadásokat értik, amik egy pillanat alatt ellehetetlenítik az  élet minden aspektusát, az állam fejlődését.

LDCS: Szóval ilyenek a hálózati háborúk, amik lehetséges, hogy jelenleg is folynak...Néhányan úgy vélekednek, hogy a hálózati háború borzalmasabb az atomcsapásnál. Ön is osztja ezt a véleményt?

U C.: Teljes mértékben. A korszerű társadalom függ az információs technológiától, függ a hálózattól.  Egy atombomba pusztítása lokális jellegű, a hálózati háború meg térdre kényszeríthet egy országot, sőt, világméretű káoszt idézhet elő. Mivel a hálózati háborúnak nincsenek térbeli korlátai, hatásterülete összemérhetetlenül nagyobb, mint az atombombáé. Például teljes mértékben összeomlik az ország telekommunikációs rendszere, a pénzügyi rendszerben káosz keletkezik, ebből a népgazdaság megingása következik, a társadalom hideglelést kap, s az országnak már nincs is kedve, akarata, hogy háborúzzon. Néhány bombával lehetetlen elérni ilyen hatást.

Ezért az a vélemény, hogy a hálózati háború borzalmasabb az atomcsapásnál, abszolut nem túlzó, és nincs benne semmi új. Függőségünk az információs és hálózati rendszerektől nyilvánvalóvá teszik ezt. Csak képzelje el, hogy hirtelen nem tud telefont használni, s leállnak az információs rendszerek is. Sehonnan nem kap semmiféle értesülést - ez a helyzet az emberek többségéből erős nyugtalanságot vált ki. Az információs rendszer összeomlása káoszt okoz a társadalomban. Nincs villany, gáz, a gépek leállnak, a hadi felszerelések működésképtelenné válnak - ennek természetesen erősebb a pszichológiai hatása, mint egy atomcsapásé. Megingatni, vagy teljesen felszámolni az ellenség harci elszántságát - ez egyenlő azzal, hogy az leteszi a fegyvert és behódol. Termonukleáris háborúval ugyanezt elérni sokkal nehezebb.

Hálózati "határaink" védelmét azonnal meg kell szervezni.

LDCS: Amennyiben jelenleg is folyik ez a háború, milyen előnyökkel jár egy saját kiberparancsnokság megléte?

U C.: Elsősorban ez védelmet jelent. Másodszor: ez aktív védelem, választ kell adni, nem csupán tűrni és hárítani az ütéseket. A kiberharcosok természete ugyanolyan , mint a hadsereg szokványos egységeié. Van támadás,van védekezés, van reguláris hadsereg és hátország. A háború is hasonlóképp folyik. Technológiai rész, utánpótlás, meg az ezekhez kapcsolódó stratégia és taktika - ennyi az egész.

LDCS: Globális mércével mérve hol állunk, milyen szinten van hálózatvédelmünk?

U C.: Azonnal szeretném leszögezni, hogy országunkban a haálózati infrastruktúra védelme és a kibertérség biztonságának megóvása nem tartozik a hadsereg feladatai közé. Ilyen kötelessége nincs katonáinknak. Úgy vélem, hogy ez egy igen nehéz helyzet. Más szóval élve a hálózaton gyakorlatilag védtelenek vagyunk. Így a kínai internet egy olyan hellyé válik, ahol összegyűlik az információs szemét, a kínai és külföldi hekkerek azt tehetnek, ami pont az eszükbe jut.

Mi éppenhogy csak hozzáfogtunk információs infrastruktúránk és technológiánk védelméhez. Ha összehasonlítjuk az általunk elérteket az olyan hatalmas méretű projektekkel, mint az amerikai Internet Storm Center, aminek tevékenysége lefedi az egész országot, s ami egyesíti a polgári és katonai, a nemzeti és közösségi ez irányú erőfeszítéseket, akkor akárhonnan nézzük, akár mértékében, akár fejlettségében vagy általános színvonalában nagyon nagyon messze vagyunk tőle.

LDCS: Konkrétan mi ez a különbség?

U C.: Konkrétan az, hogy Kínának nincsenek kiberkatonái. Az USA-nak van kiberparancsnoksága, és természetesen alárendeltségében megvannak a szakalegységek is.

Az a feltételezés, hogy műszaki főiskolánk hekkereket kezdett képezni, nevetséges

LDCS: A külföldi tömegtájékoztatás gyakran tesz megalapozatlan és érthetetlen megállapításokat Kína hálózati lehetőségeiről. Még olyan hírek is megjelentek, hogy Sandun tartomány műszaki főiskoláján van a kínai eredetű hálózati támadások fő forrása.

U C.: Szakértőként mondom, hogy mindez rágalom és figyelemelterelés. Nevetségesek az ilyen feltételezések. Külföld csupán ködösít, amikor a "kínai fenyegetésről" beszél.

Mindenki tudja, hogy a KNK egy olyan ország, aminek hírhálózata összességében kevéssé védett. A világ valamennyi hekkere szabadon garázdálkodik nálunk. Károkat okoznak a kínai érdekeknek, s egyben platformként használnak minket, tőlünk indítanak támadásokat más országok ellen. Lehetséges, hogy a világ közvéleményének ezirányú tájékozottsága hiányos, de az az igazság, hogy a hekkerek törvénytelen tevékenysége nem függ az államhatároktól.

LDCS: Mit gondol, miként lehetne országunk hálózati biztonságát a legjobban megoldani?

U C.: Ez egy igen fontos kérdés. Ha a jelenlegi helyzetből indulunk ki, akkor valamiféle legjobb módszer nem létezik, mert ez egy "rendszer kérdés". Egyébként ha feltétlenül meg kell jelölnöm valamiféle legjobb eljárást, akkor úgy vélem, hogy elsősorban a forradalmian új és innovációs technológiát kell fejleszteni, olyat, amilyennel meglehet változtatni a játékszabályokat. Ellenkező esetben igen nehéz lesz bármilyen hatásos és "fényes" sikert elérnünk.

Snowden esete mindannyiunkat arra figyelmeztet, hogy a hálózati biztonság olyan kérdés, ami komplex megközelítést követel

LDCS: Snowden ügye sok ember szemét felnyitotta, kezdik megérteni, hogy mi is a valós helyzet. Erős félelemérzet tapasztalható: valóban a számítógépeknél és a mobil kapcsolat eszközeinél - legyen az állami, katonai vagy személyi tulajdonú- tényleg ennél az összes eszköznél létezik egy "fekete bejárat", valóban állandó megfigyelés alatt állunk?

U C.: Az a véleményem, hogy ez a riadalom teljesen megalapozott, nincs ebben semmiféle indokolatlan gyanakvás. Már mondtam erről pár szót: eszközeink túlnyomó része vagy az USA, vagy valamelyik fejlett ország gyártmánya. Nincs jelentősége annak, hogy hová telepítették a "bebúvót", a "vasba" vagy a programokba, technikailag ilyen "kellemetlenségeket" nem túl bonyolult dolog beépíteni.

A programokban is vannak sebezhető pontok, ezek a programozók hibáiból erednek. A programok használata során édesmindegy, az ilyen "bebúvók" semmiben sem különböznek a speciálisan beépített "fekete bejáratoktól". Ezért az a véleményem, hogy biztonsági szempontból az ilyen "lyukak" igen gyakoriak. Az a baj, hogy néhány ember, néhány civil szervezet, sőt, országok is felhasználják ezeket a "lyukakat" céljaik elérése érdekében.

Snowden felhívta a világ figyelmét arra, hogy emberek milliárdjait figyelik meg az amerikaiak, köztük Önt és engem is. Ahhoz, hogy "különleges megfigyelés" alanya legyen valaki, elég az amerikaiak döntése, mintha fenyegetnéd az amerikai érdekeket, s ez megtörténik akkor is, ha ez a fenyegetés csak potenciális. Valójában ehhez csak az kell, hogy felkeltsd az amerikaiak figyelmét.

LDCS: Kína és a kínai hadsereg levont e valamilyen következtetést Snowden ügyéből?

U C.: Természetesen. Ha állami szinten vizsgáljuk a kérdést, akkor az interneten és az információs szférában már szélsőséges formák is elfogadottak. Ezért a világ államainak és hadseregeinek szélsőséges intézkedésekhez és eljárásokhoz kell folyamodniuk, hatalmas erőt kell mozgósítani annak érdekében, hogy biztonságban tudhassuk az internetet és az információs hálózatokat. Ennek a kérdésnek megoldását már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, nem használhatjuk a megszokott eljárásokat, nem elég a szokásos erőt bevetni erre a célra. Snowden ügye vészjelzés számunkra: ilyen rendkívüli helyzettel csak rendkívüli eszközökkel lehet megbirkózni.

Másodszor: ha az információs technológia világáról beszélünk, s ha radikálisan meg akarjuk változtatni ezt a számunkra kedvezőtlen, az elégtelen védelemből eredő helyzetet, s hogy kikerüljünk ebből a hátrányos -akkor törnek be hozzánk,amikor akarnak- pozícióból, minden erőnkkel egy forradalmaian új technológiát kell kifejlesztenünk, olyat, ami képes megváltoztatni a játékszabályokat. Ha a másolás útját járjuk, problémáink megoldatlanok maradnak. Nagyméretű innovációra támaszkodva technológiai áttörést kell végrehajtanunk.

Harmadszor: Snowden tudatosította a világgal, hogy az USA-nak kész tervei, sémája, rendszere van, azaz megvan az egész bonyolult komplexum. Ez ellen nem tudunk úgy harcolni, hogy egyes, össze nem függő intézkedéseket foganatosítunk. Itt a"szemet szemért, fogat fogért" megközelítés szükséges, saját rendszer kell az ellenálláshoz. Egyetlen elem nem győzi le a rendszert, egyes részek nem győzik le az egészet.

A jövő hálózati konfliktusaiban megméretésre kerül az egész nép információs képzettsége

LDCS: Mit gondol, milyen lesz a jövő nformációs háborúja? Nagy mértékben fogja befolyásolni a világ katonai struktúráját, beleértve a katonai szféra felszerelését és technológiáját?

U C.: Személyesen úgy vélem, hogy a kibertér a háború egy új dimenziója lesz. A háborút az öt alapvető dimenzióban fogják vívni: a szárazföldön, a tengeren, levegőben és a kozmoszban - és a hálózaton. Lehetséges, hogy egyidejűleg mind az öt dimenzióban. A hálózati technológiát pedig állandóan használni fogják - bármikor, bárhol, a harccselekmények minden fázisában, legyen szó felderítési adatok szerzéséről, védekezésről vagy támadásról. Ezért az "informatizált" katona megteremtése, olyané, aki képes megnyerni az informatikai háborút, az a feladat, amin hadseregünknek fáradhatatlanul kell dolgoznia a következő 20 évben, hogy erősek maradjunk.

Annak érdekében, hogy győzhessünk az információs háborúban, először a kibertérben kell megvetnünk a lábunkat, s ott kell erősebbnek lenni. Ha elvesztjük a hálózati háborút, akkor nem is gondolhatunk arra, hogy győzni fogunk az információs háborúban. Valószínű, hogy a jövőben egyre elkeseredetebb lesz a harc a kibertérben. Ez egy olyan összecsapás lesz, amiben megméretésre kerül az állam minden kapacitása, az innovációs potenciál és az ország katonai felkészültsége, népünk információs tudása.

LDCS: Tehát a hálózati háború csak egy része az információs háborúnak. Milyen konkrét munkát kell elvégeznie a hadseregnek életünk informatizációjának érdekében?

U C.: Hadseregünk jelenleg párhuzamosan fejlődik úgy mechanizációs, mint informataziciós értelemben. Egyébként a mások által követett, másolt módszerrel nem nevelhetünk  kiberharcosokat. Új berendezéseink megalkotásakor nem szabad makacsul ragaszkodni ahhoz, hogy "nekik megvan a sajátjuk, nekünk meg ugyanaz", mindig egy lépéssel a többiek előtt kell járnunk, egy fejjel az ellenfél fölé magasodva.  A kiberharcosok létrehozásakor az ellenfelet el kell felejteni, tervezni kell, és abból a szemléletből kiindulva kell cselekedni, hogy "le kell győznöm az ellenfelemet". Nem szabad "informatizált" harcosokat képezni szimplán az informatizáció kedvéért, fel őket készíteni a jövő győzelmeire.

Jelenleg hálózati technológiánk a mások által kitaposott úthoz vonzódik, mások fejlesztéseit másolja. Katonai doktrínánkban, ami felvázolja a hadsereg jövőbeli fejlesztését, a harci potenciál erősítését, új fegyverzet és felszerelés kidolgozását, a katonák kiképzését, szakemberek betanítását - a felsoroltak közül egyetlen területen sincs meg a kellő innovativitás. Még mindig nem tudatosult bennünk a "mindig egy lépéssel a többiek előtt, egy fejjel kimagasodva közülük" ideológia, s ez mindaddig így lesz, amíg tervezett fejlődésünkhöz nem járul hozzá a szükséges innováció, amíg nincs a kezünkben az a konkrét innováció, ami döntő fölényt biztosít számunkra ellenfeleink fölött.

Még egyszer szeretném kihangsúlyozni a komplex, győzelemre törekvő megközelítés fontosságát. Amikor Amerika megkezdte hadseregének informatizációját, a három haderőnem (szárazföldi, tengeri, légi...a ford.) ezt egymástól függetlenül csinálta, mindegyik kidolgozta a saját rendszerét. Hamarosan rájöttek, hogy ez így nem jó, és elkezdték egy egységes rendszer kidolgozását, s ezt egyidőben, egységes terv szerint, egységes parancsnokság irányításával csinálták. Így lehetséges közös hadműveletek végrehajtása. Az elgondolás lényege az információ közös használata, cseréje és az összehangolás volt - s mindez annak érdekében, hogy fölényre tegyenek szert az információs szférában.

Kína hadserege még nem teljes mértékben ismerte fel és hasznosította az amerikai haderő tapasztalatait, továbbra is azon az úton járunk, amit már régebben kitapostak. Csúcsvezetőink most már felismerték  ennek a kérdésnek fontosságát, jelenleg mindent figyelembe vevő és alapos,magas szintű tervezés folyik. Hadseregünk minden haderőneme katonáinak a legmagasabb szinten kell együttműködnie, koordinálni cselekvésüket, információt cserélni. Csökkenteni kell a párhuzamos rendszerek keletkezésének eshetőségét, úgy kell gazdálkodni a korlátozott eszközökkel, hogy kis erőbefektetéssel kiváló eredményt kapjunk. Úgy kell cselekednünk, hogy az "informatizáció" bevezetésével a vezetési szintek önállósága, irányító szerepük fontossága csak növekedjen, ne pedig csökkenjen. Egyidejűleg azzal, hogy kidolgozzuk a normákat és létrehozzuk a kritérium rendszert, valamint egyértelműen pontosítjuk az elfogadott célokat, fontos, hogy megerősítsük a vertikális vezetés egyes szintjeit, törvényi szinten biztosítsuk ennek a folyamatnak teljes egységét.

Mindemellett szükséges fokozni kell a katonák és tisztek információs képzését. Hogyan hajtsuk végre a személyi állomány felkészítését az informatizáció állandóan növekvő szintje mellett? Hogyan gyakoroltassuk, tanítsuk a katonákat és a tiszteket? Milyen hozzáférést adjuk nekik? Meg kell mondani, hogy minderre még nincs valamilyen jó módszer vagy eljárás. Egyes katonáknál, különösen azoknál, akik az élenjáró harci technológiát használják, ez lehetne jobb, egyébként hadseregünk túlnyomó többségénél, különösen a szárazföldi erőknél ez elmaradott. Hadseregünk információs informatizációs terveiben még jogosan szerepelhetne a "teher nehéz, az út meg hosszú" kifejezés.

LDCS: Amennyiben célunk a világszínvonal, milyen hiányosságai vannak a kínai hálózati technológiának? Itt mi  megoldás útja?
U C.: Alapjában véve ez technológiailag elmaradott. A technológia alkalmazása, a gépgyártás technológiája, az alapanyag kitermelése, a gyártási technológia - bármit nézünk, valami mindenütt hiányzik. Műszakilag Kína még elmaradott, a miénk egy fejlődő ország. A lemaradás megmaradt a technológia, technika és a tudomány terén.

S pontosan azért, mert megvannak ezek a hiányosságaink, ezt a szakadékot innovációs technológiákkal kell áthidalni. Ezért van szükségünk az innováció szélesebb körű és szabad támogatására. Népünknek és az államnak meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy lehetnek balsikerek, el kell fogadnia, hogy valahol valami nem lesz kész. Kezdeti időszakban az innovációknál mindig előadódnak nehézségek. Ha az innováció megjelenése után nem igyekszünk azt azonnal bevezetni, mondván, hogy előbb megvárjuk, míg a technológia is beérik, majd azután fogjuk használni, akkor semmiféle technológiát nem fogunk kipróbálni. Ha ez mindig így lett volna, létrehoztak volna e bármiféle innovatív produktumot? Az államnak törvényhozási és politikai eszközökkel meg kell akadályoznia, hogy kialakuljon ez az ördögi kör. Minden erővel támogatni kell a tudományos világ innovatív hevületét, ennek érdekében végtelenül szükséges az innováció számára jó közeget teremteni.

(Ljaovan Dunfan Cszsoukany; Kína)

a fordításért köszönet Aleksz-nak!

Ki irányítja a világot?

Elképzelhető, hogy a globális elit néhány hihetetlenül gazdag tagja a színfalak mögül irányítja az egész világot? Sokan (az egészségesen gondolkozó emberek közül) úgy gondolják, hogy a pénz a tranzakciók leegyszerűsítésére kitalált hasznos eszköz, az igazság azonban az, hogy a pénzt leginkább a tömegek irányítására és a hatalom megszerzésére használják. A világ egy neofeudalista korba lépett, ahol az ultra gazdagok rángatják a madzagot. Amikor ultra gazdagokról beszélünk, ne olyan emberekre gondoljunk, akik néhány millió dollárral rendelkeznek. Olyanokról van szó, akik könnyűszerrel megvásárolhatják az USA teljes évi össztermékét és még mindig marad nekik annyi, hogy a teljes amerikai államadósságot is visszafizessék. Ebben a neofeudális rendszerben mi csak adósrabszolgák vagyunk és ebbe kormányaink is beletartoznak. Mindenki fuldoklik az adósságtól, kivéve a nagyon gazdagokat, akik egyre gazdagabbak és vagyonuk egy részét arra használják, hogy még nagyobb hatalmat szerezzenek a nemzetek felett. Ezeknek az embereknek a tulajdonában van szinte minden nagybank és nagyvállalat a világon. Titkos társaságok és fedőszervezetek egész hálózatát használják céljaik elérésére és tagjaik sakkban tartására. Ők határozzák meg, hogy az emberek többsége miként tekintsen a világra, hiszen a legtöbb médium és az oktatási rendszer is az ő tulajdonuk. Ők finanszírozzák a legtöbb politikai kampányt és hatalmas befolyással rendelkeznek az ENSZ-hez, az IMF-hez, a Világbankhoz és a Kereskedelmi Világszervezethez hasonló nemzetközi szervezetekben. Néhány lépés távolságról szemlélve az összképet nem kétség, hogy ki irányítja a világot, csak sajnos sokan nem hajlandók szembenézni az igazsággal.

Ezek a nagyon gazdag emberek nem szaladgálnak a helyi bankba, hogy betegyék a pénzüket, hanem olyan helyen tartják, ahol nem kell adózniuk utána, mint például a Kajmán-szigeteken. Egy tavaly nyári jelentés szerint a globális elit összesen 32.000 milliárd dollárral rendelkezik offshore bankokban szerte a világon.

Az USA GDP-je 2011-ben 15.000 milliárd dollár volt (Magyarországé 198,1 milliárd dollár), államadóssága pedig hozzávetőleg 16.000 milliárd dollár, tehát a két érték még együtt sem éri el a 32.000 milliárdot, ráadásul ebben az összegben nincs benne az elit hihetetlen értékű ingatlanvagyona, aranykészletei vagy műkincsei.

A Huffington Post a következőket írja:

A gazdag családok úgy 32.000 milliárd dollár rejtett vagyonnal rendelkeznek offshore adóparadicsomokban, ami 280 milliárd dollár adókiesést jelent az államnak, áll egy nemrég kiadott tanulmányban.

A tanulmány szerint a globális magánvagyon, a nem anyagi vagyon, mint például az ingatlanok, az arany, a jachtok vagy versenylovak nélkül, 21.000 és 32.000 milliárd dollárra tehető. A kutatást az adóparadicsomok ellen harcoló Adóigazság Hálózat számára James Henry, a McKinsey & Co. volt közgazdásza készítette. Az általa felhasznált adatok a Világbanktól, az IMF-től az ENSZ-től és a központi bankoktól származnak.

Ne felejtsük el, hogy az elit nemcsak sok pénzzel rendelkezik, hanem minden nagybank és nagyvállalat is az ő tulajdonuk.

Több cikk is beszámolt a svájci Federal Institute of Technology által végzett tanulmányról, amelyből kiderül, hogy tulajdonképpen 147, egymással szoros kapcsolatban álló cég tulajdonában van a világ nagyvállalatainak 40 százaléka:


A Zürichi Egyetem által végzett kutatás „bebizonyította”, hogy egy bizonyos cégekből, főleg bankokból álló csoport óriási hatalommal rendelkezik a világ gazdasága felett. A tanulmány a világ 43 060 transznacionális vállalatát és az azok közötti tulajdonosi hálózatot vizsgálta. Ennek alapján felállították a globális gazdaság magját alkotó 1318 vállalatot feltüntető „térképet”.

A kutatás megállapította, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuper-egységet alkot, ami a csoport vagyonának 40%-a felett rendelkezik. Valamennyien tulajdonosai egymás cégei egy részének vagy teljes egészének. Ezek közül a legtöbb bank, a legnagyobb 20 között a Barclays és a Goldman Sachs is szerepel.

Az alábbi 25 bank és vállalat alkotja ennek a szuper-entitásnak a magját:

Az elit szeret összetett tulajdoni hálózatok mögé bújni, de az összefonódásokból egyértelműen látszik, hogy tulajdonképpen minden Fortune 500 cég az ő tulajdonukban áll. Sajnos hatalmas befolyással bírnak a világ felett és ez ráadásul nem is új keletű dolog.

Érdekességképpen, John F. Hylan, New York City polgármestere a következőket mondta egy 1922-es beszéd során:


A köztársaság igazi ellensége a láthatatlan kormány, ami hatalmas polipként terjeszti ki nyálkás karjait városaink, tagállamaink és nemzetünk felett. De hagyjuk az általánosságokat! Kimondom, hogy ennek a polipnak a feje a Rockefeller-Standard Olajvállalat érdekeltségi köre és a hatalmas bankházak kis csoportja, akiket általában csak nemzetközi bankárokként emlegetünk. Ezeknek a nagyhatalmú bankároknak a zárt társasága irányítja az egész amerikai kormányt saját önző érdekeik szolgálatában.

Ők irányítják mindkét pártot, ők írják a politikai platformokat, készítenek bábokat a pártvezetőkből, kihasználva a magáncégeket és minden és bármilyen eszközt, hogy a közhivatalokba kizárólag olyan emberek kerüljenek, akik mindent megtesznek, amit a korrupt nagyvállalatok diktálnak.

Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Olaj érdekeltségek irányítják a legtöbb újságot és magazint ebben az országban, a különböző rovatokat arra használva, hogy engedelmességre bírják vagy hivatalukból kiüssék azokat a politikusokat, akik nem hajlandók engedelmeskedni a láthatatlan kormányt alkotó korrupt klikkeknek. Ez a kormány a saját maga által létrehozott függöny mögül tevékenykedik és ellopja országunk végrehajtó hivatalait, törvényhozó testületeit, iskoláit, bíróságait, újságjait és a lakosság védelmében létrehozott valamennyi hivatalt.

Ezek a nemzetközi bankárok hozták létre a világ központi bankjait (a Federal Reserve bankot beleértve), amelyeket arra használnak, hogy a világ kormányait adósságcsapdába csalják. Az államadósság a legjobb eszköz arra, hogy „törvényesen” pénz vegyenek el tőlünk, hogy azután a kormánynak adják, ahonnan pedig a gazdag elit zsebébe vándorol.

Ma a kongresszusi képviselők vagy az elnök soha nem kritizálják a Federal Reserve Bankot, de a múltban még akadt néhány bátor politikus, aki ki mert állni ellene. Az alábbiakban például Louis T. McFadden képviselő 1932. június 10-én a Képviselőházban mondott felszólalásából olvashatunk részletet:


Tisztelt elnök Úr! Ebben az országban vannak a világtörténelem legkorruptabb intézményei. A Federal Reserve Bizottságra és a Federal Reserve bankokra gondolok. A Federal Reserve Bizottság, ami egy kormánybizottság, már annyi pénzt csalt ki az amerikai kormánytól és az amerikai néptől, amiből vissza lehetett volna fizetni az államadósságot. A Federal Reserve Bizottság romboló munkája és bűnei olyan sokba kerültek már az országnak, hogy abból ezt az adósságot többször is ki lehetett volna fizetni. Ez a gonosz intézmény elszegényítette az Egyesült Államok népét, csődbe juttatta saját magát és tulajdonképpen a kormányt is. Ezt a működését szabályozó törvények hibáin keresztül és a törvények helytelen alkalmazásával valamint az őt irányító pénzkeselyűk korrupt eljárásaival érte el.

Sokan még mindig azt hiszik, hogy a Federal Reserve (jelentése: szövetségi tartalék) egy szövetségi hivatal. Afactcheck.org a következőket írja róla:


A 12 regionális Federal Reserve Bank részvényesei a Federal Reserve rendszeren belüli magántulajdonban lévő bankok. Ezek közé tartoznak országos (a szövetségi kormány engedélyét élvező) bankok és a hozzájuk csatlakozni kívánó, állami engedéllyel rendelkező bankok, akik megfelelnek bizonyos követelményeknek. Az ország több mint 8000 bankjának körülbelül 38%-a része ennek a rendszernek, így ezeknek a Fed a tulajdonosa.

A Fed alapjául szolgáló Wall Street-it bankok tulajdonviszonyait vizsgáló kutatók azt találták, hogy ugyanazok a nevek bukkannak elő minden esetben: a Rockefellerek, Rothschildok, Warburgok, a Lazards és Schiffs családok és az európai királyi családok.

Ezek a gazdag nemzetközi bankárok azonban nem elégedtek meg egyetlen országgal. Céljuk egy általuk irányított globális pénzrendszer kialakítása volt. Carroll Quigley, a Georgetown Egyetem történelemprofesszora a következőket írta:


A pénzügyi kapitalizmus erőinek egy másik messze nyúló célja is volt, ami nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi hatalom magánkézben lévő globális rendszerét, ami minden ország politikai rendszere és a teljes világgazdaság felett is hatalmat gyakorolhat. A tervek szerint ezt a rendszert, feudalista módon, a világ központi bankjai közös erővel irányítják majd, magán összejövetelek során hozott titkos megállapodásokon keresztül. Ennek a rendszernek a gerincét a svájci bázeli központú Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) alkotja, ami a világ központi (szintén magánkézen lévő) bankjai tulajdonában lévő magánbank.

Sajnos sokan még csak nem is hallottak a Nemzetközi Fizetések Bankjáról. A Wikipedia a következőket írja róla:


A központi bankok szervezeteként a BIS megjósolhatóvá és átláthatóvá kívánja tenni a monetáris politikát 58 központi banki tagja körében. Bár minden egyes szuverén nemzet önmaga felel saját monetáris politikája kialakításáért, központi és magánvizsgálatoktól is függnek, amelyek befolyással vannak az árfolyamokra és különösen az exportgazdaságokra.

A gazdag elitnek szintén fontos szerepe volt egyéb fontos nemzetközi szervezetek felállításában. Ilyen például az ENSZ, az IMF, a Világban vagy a Kereskedelmi Világszervezet. Az ENSZ New Yorki központjának felépítéséhez szükséges telket például John D. Rockefeller vásárolta és adományozta a szervezetnek.

Az oktatási rendszert is az elit uralja. Az évek során a Rockefeller Alapítvány és más elit szervezetek hihetetlen összegeket öntöttek például az Ivy League iskolákba, amelyek ma már minden amerikai főiskola és egyetem mintapéldájaként szolgálnak. Az utolsó négy amerikai elnök Ivy League iskolákban végezte tanulmányait.

Egy másik fontos terület természetesen a média. Már többször írtunk arról, hogy hat óriási társaság határozza meg, hogy mit néz, hallgat vagy olvas a világ. Ezeknek a társaságoknak a tulajdonában vannak a nagy televíziós hálózatok, kábelcsatornák, filmstúdiók, újságok, magazinok, kiadók, zeneipari cégek és sok népszerű weboldal.

Figyelembe véve, hogy egy átlag amerikai 153 órát néz tévét egy hónapban (156 órával a magyarok sincsenek „lemaradva”), ez a hat társaság óriási hatást gyakorol a közvéleményre. Íme, néhány példa ezeknek a társaságoknak a tulajdonában lévő médiumokra:

Time WarnerWalt DisneyViacomNews CorporationCBS CorporationNBC Universal

Természetesen sok politikus is az elit tulajdonát képezi. Lewis Lapham újságíró a következőket írta néhány napja megjelent cikkében:


„A kongresszus akaratának alakítása és az amerikai elnök megválasztása az ország elit osztályának a privilégiumává vált, ami azt jelenti, hogy a lakosság 20 százalékának birtokában van a vagyon 93 százaléka és a társaságok és bankok maroknyi boldog irányítójának a tulajdonában és irányítása alatt áll a média és a szórakoztatóipar. Ők írják a törvényeket, irányítják az egyetemeket és jótékony szervezeteket, a szabályozó és törvényhozó intézményeket, a kaszinókat és a sportarénákat.”

Miért van az, hogy Washingtonban semmi sem változik, függetlenül attól, hogy melyik párt jelöltjét szavazza meg a többség? Azért mert mindkét párt az igazi hatalom tulajdona. A rendszert úgy alakították ki, hogy az irányítóknak kedvezzen.

Szóval kik irányítják a világot? Ők. És ezt el is ismerik.

David Rockefeller a következőket írja „Emlékiratok” című, 2003-ban megjelent könyvében:

„Több mint egy évszázadon át, az ideológiai szélsőségesek a politikai spektrum mindkét szélén kihasználták a sok publicitást kapott incidenseket, mint például saját találkozásomat Castro-val, hogy megtámadják a Rockefeller családot, mert szerintük mértéktelen befolyással bírunk az amerikai politikai és gazdasági intézményekre. Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, „internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.”

Köteteket lehetne írni a témáról, de talán ízelítőnek ennyi is elég. Elég arra, hogy néhány embert elindítson a helyes irányba.